Halk zümmögés. Kis rázkódás. A nyomást érzem a fejemben. Lehunyom a
szemem. Egy erős kéz után keresgél a kezem, hogy félelmembe meg tudjam
szorítani és érezzem, hogy vigyáz rám. Meg van. A kezünket összekulcsoljuk. A
biztonsági övtől nehezen, de arcon csókol engem. Ennél nem kell több. Teljes
nyugalom jár át a szívemen, lelkemen, testemen. Nem kell más, csak az ő
érintése, csókja. Nélküle nem tudnám elképzelni az életem. Nem is ismerek
olyasvalakit, aki a helyébe tudna lépni. És nem is akarok ismerni.
Lassan a rázkódás egyre erősebb
lesz. Kinyitom a szemem. Ránézek. Mosolyog. Én is mosolygok.
- Ne félj, vigyázok rád. – mondja, majd ismét közelebb hajol hozzám… de
valaki megzavar.
- Öhm. Elnézést, de most osztjuk ki az ételeket. Önök mit kérnek? – szólt
közbe a lég utaskísérő.
- Azt, amit a többiek. - válaszoltuk egyszerre. Ez az aranyos kis válasz
tetszett a nőnek. Ránk mosolygott, aztán tovább ment.
- Kimegyek a mosdóba. - szóltam Nathnek, hogy engedjen ki. Illedelmesen
felállt a helyéről és elzsibbadt lábaimmal kikászálódtam a helyemről. Mikor oda
léptem melléje, kicsit meginogtam és ő kénytelen volt elkapni a karomat.
- Jól vagy? - nézett rám aggódóan.
- Persze csak elzsibbadt a lábam. - mosolyogtam. Aztán lassan elindultam.
Nagy magángép volt, ezért a WC is messze volt.
- Bocsi. - nézett rám ijedt szemekkel. Éppen a helyéről állt fel és nem
vette észre, hogy mögötte vagyok. Szóval kényelmesen rálépett a lábamra.
- Aú! Én is
azon járok… - nyüszögtem. Aztán mikor megláttam, hogy kilépett rá a lábamra,
elszállt minden mérgem. - Vagyis, még mi előtt ezer bocsánatot kérnél, most
legalább visszaadtad azt, amikor majdnem elesetem benned a lépcsőnél, baromi
másnaposan. - javítottam ki magam. És közben szépen és bután, tehát szőkén
próbáltam viselkedni. Hogy miért? Hogy ne röhögjön rajtam annyira…
- Lily. Jó újra látni. - nevetett zavartan. Nem számított
rám. Valójában én sem rá. Kicsit kellemetlenül éreztem magam. Főként, hogy ő
tudja a nevem és nem tudom az övét.
- Téged is. És most legalább nem én okoztam neked fájdalmat. -
mosolyogtam zavartan. Egy percnyi csönd.
- Amúgy tudom, hogy te nem tudod, hogy én ki
vagyok. - nevetett. - Liam. - nyújtotta a kezét.
- Lily. - nyújtottam a kezem.
- Igen, tudom. - kicsit ezzel a mondattal zavarba hozott. De csak édesen
mosolygott. Akarom mondani, csak szimplán mosolygott. Nem az esetem…
- Amúgy én a mosdóba siettem, úgy hogy én megyek is. Majd még
találkozunk. - mosolyogtam, aztán elsuhantam a WC-be.
- Szia. - szólt kedvesen utánam. Bezártam magam mögött az ajtót. Nekidőltem az
ajtónak és úgy csúsztam le a földre. „Nincs minden rendbe veled. Hülye vagy. Nem
vagy észnél. Mit akarsz tőle? Mikor mindened megvan… a világ legjobb pasija.
Aki miattad eljött itt Franciaországba. Mindent megtenne érted. El vagy
jegyezve. A szíved másé. Nem adhatod oda neki! Nem is ismered.” - mondtam
magamnak. Könnyek szöktek ki a szememből. Fekete sminkem elmosódott. Belenéztem
a tükörbe és úgy néztem ki, mint egy pandamaci.
Valaki elkezdett kopogni az ajtón.
- Foglalt! - kiáltottam.
- Én vagyok az, Nathan. - szólt. Pechemre. Nem volt sok kedvem
magyarázkodni, hazudni. De ha igazat mondok… Végem van.
- Jól vagyok, csak kicsit hányingerem volt. - hazudtam. Lemostam a
macifoltokat és kiléptem az ajtón. Mosolyogva nézett rám. Megölelt. Közben a
háttérben valaki figyelt minket. Éppen francia csokit majszolt.
- Gyere, üljünk, vissza a helyünkre mindjárt oda érünk. – mondta és
visszavezetett a helyemre. Majd egy hang megszólalt: „Kérjük, foglaljanak
helyet s kapcsolják, össze öveiket a leszállást nem sokára megkezdjük.
Üdvözöljük önöket Párizsban. Reméljük kellemes útjuk volt.” Párizs még mindig
gyönyörű volt, de most új lehetőséget kínál. A gépünk leszállt, s külön jöttek
értünk az autók melyekbe beszálltunk. Ezek elvittek minket egy negyedbe ahol
családi házak voltak. 3 lány költözött be az 1. házba, 4 a 2.-ba, mi 5-en a
3.-ba és végül két fiú a 4.-be. Épp sikerült kipakolnom a Nathhel való közös
szobánkba, mikor meg csördült a telefon.
- Halló?
- Szerbusz Lily, Elinor vagyok.
- Üdvözlöm Mrs. Elinor. Gyönyörűek a szobák, köszönjük.
- Igen-igen, majd a munka után hálálkodsz, most azonnal gyertek be
Rachelel a stúdióba!
- Megyünk azonnal! – majd letette a telefont. Én pedig kiáltottam
Rachnek:
- Rach! Gyere, azonnal be kell mennünk!
- Jövök! – taxit hívtunk s elindultunk a belvárosba. Mi értünk oda
utoljára.
- Végre hogy itt vagytok! Kérlek, foglaljatok helyet. – szólt nekünk Mrs.
Elinor, majd így folytatta. – Most hogy mindenki itt van, kezdhetjük a
megbeszélést. Van egy fontos közlendőm. Mivel sok modellünk van, a tervezőink
kevesek ezért egy versenyt szervezek. Csapatokra osztalak, titeket minden
tervező kap két modellt. A legjobb három csapat marad, a többiek haza mennek.
Minden világos? Nagyszerű, akkor a csapatok. Martin Sebastian a te csapatodban
lesznek Federic Tuse és Anna Lovegood, ti lesztek, a sárga csapat vegyetek egy
szalagot. Fanny Nova a te csapatodban lesznek, Nicky Dolores és Rebecca White,
ti pedig mától a piros
csapat vagytok. Blaise Rube a te csapatodban lesznek, Camille Rylee valamint
Layton Athanase a ti csapatotok színe zöld. Rachel Fox a te csapatodban van Lilien
Philips és Liam Clovis ti pedig a kékek vagytok. Abie Farrah a te modelljeid Gabe
és Harley Wystan a ti színetek a lila. Az utolsó csapat Zoey Yarwood a te
csapattársaid Wilma Eudo és Ebby Esta ti vagytok a rózsaszínek. Ezzel meg is
van a hat csapat. Sok sikert mindenkinek az értesítéseket Sms-be küldöm
mindenkinek. Küzdjetek keményen, ha továbbra is nekem akartok dolgozni. Az
ülésnek vége menjetek haza. – Miután ki kecmeregtünk az előadó teremből Liam
vetődött oda hozzánk.
- Sziasztok! Örülök, hogy egy csapatba kerültünk, tudom és hiszem, hogy
mi nyerünk! Amúgy Liam vagyok, szeretnék titeket megismerni. – ekkor rám nézett
és mosolygott.
- Persze, mondjuk ma délután 3 órakor? Innen nem messze van egy kávézó.
- Nekem jó! Akkor ott találkozunk. – majd elment s mi is hazamentünk
készülődni…
