Szóval a terv megvolt. És mi készen álltunk. Csak az volt a kérdés, hogy túléljük e bünti nélkül… Velünk volt Ed is. Aki sokat segített a kamerájával. De ő neki büntetett elő élete van, szal, nem a megfelelő ember, de én csípem. Az ebédelőben voltunk. Evelin és Stev fájdalmas búcsút vette egymástól. Szóval magyarán szólva, jól lesmárolták egymást, mi meg majdnem hányingert kaptunk. Ed figyelmesen nézte őket és megjegyezte, hogy Steven, hogy fogdossa Evelin hátsó fertályát, én Edet ezek után, csak jól bokán rúgtam.
- Aú! – nyavalygott.
- A tervre koncentrálj most. – mondtam mérgesen.
- Tudod milyen szar nézni, ahogy a húgomat majdnem felfalja az a pancser. – zsörtölődött.
- Mi?! – rácsodálkoztunk mind a négyen.
- Igen, Evelin a húgom. A szüleink elváltak régen. Anyánál maradt Evy, én meg apával. Anya hozzáment valami Thomas Schott nevű gazdag pasashoz. Tiszta lúzer az, az ember. Állandóan részegen megy haza meg minden. És anyámnak ilyen kellett… inkább jöttek volna újra össze apával. – morgolódott. Én meg megfogtam a vállát és rámosolyogtam. Ő meg vissza. Pet meg a háttérben morgott. Ez jó jel volt. Bár nem tudom, igazán mit akarok…
- De akkor miért segítesz nekünk? – tette fel a kérdést Rach.
- Igen, ő a húgom. De tudjátok, nem szeretem, ahogy itt viselkedik a suliba. Tisztára, mint egy ribanc. És ő apuci kicsi cicuskája… - forgatta szemét.
- És ezt az apró dolgot elfelejtetted velünk közölni! Hát persze, hogy Mr. Parker nem fogja megbüntetni! – tiltakozott Rach.
- De hogy is nem. – mosolygott gúnyosan és rossz fiúsan. Ez olyan jól állt neki.
- De akkor te, hogy, hogy egy osztályba jársz velünk? – tettem fel a kérdést.
- Mert tavaly megbuktam… - vallotta be és ravaszul mosolygott.
- Értem. – nevettem.
- Amúgy örülök, hogy ide jöttél. Így legalább már nem olyan unalmas a suli. – nevette. Én meg csak pirultam, Pet meg egyre mérgesebb volt. Jött ez a deszkás srác és elvette az áhított lányt tőle. Egy szempillantás alatt. Pet mit sem sejtve az én érzéseimről… De a tervre kell koncentrálni. És most nem a Love Storykra…
- Gyerünk. Most kéne közelebb ülni Evyékhez. – sürgetett Ed. Aztán mi meg oda ültünk a mellettük lévő asztalhoz. Evelin ott ült a majmaival.
- Ti mit kerestek itt? – sipított Evelin.
- Bocsi, ez egy szabad ország. – vágtam hozzá.
- Rendben, akkor a szabad országban ezt is meglehet tenni? – aztán rám öntötte a szaftos ebédjét. Oké, ez még rendben volt, hiszen a tegnapi bosszú… Ed figyelmesen vette a történteket egy másik asztaltól, hogy ne lepleződjön le.
- Figyelj Evelin. Oké, ezt most megérdemeltem, hiszen, tegnap mi is kikezdtünk veled. – szóltam hozzá nyájasan.
- De ezt is megérdemled te kis ribanc. Elvetted a pasimat! – vagyis Petre gondolt. Evelin soha nem tudta megszerezni, én meg egy nap alatt. Tökély vagyok… És rám borította Margaret, vagyis az egyik majomja kajáját. Aztán oda jött hozzám és megtépte hajam. Ez már nagyon sok volt. Alig bírtam megállni, hogy ne keverjek le neki egy pofont. Pet is visszatartóztatta magát, pedig már fenegette az öklét. Rach volt a legjobban kiakadva. Az asztalba kapaszkodott, hogy megakadályozza a közbeavatkozását. Toby csak higgadtan állt mellettem. De akit a legjobban idegesítette az egész az Ed volt. Láttam rajta, hogy feszült volt és legszívesebben eldobta volna a kamerát és segítségemre sietett volna. Akkor telt be nálam tökéletesen a pohár, mikor megpofozott.
- Fejezd be te mocskos ribanc! – ordítottam rá. Persze akkor már hátrált, mikor látta, hogy nagyon dühös vagyok rá.
- Jól van, na. – nyavalygott Evelin.
- Mit képzelsz magadról? Azt hiszed, hogy ha te vagy a pom-pom lány csapat kapitány, akkor már tiéd az egész suli? Ne képzeld ezt. Meg, az, hogy állítólag, neked van a leghelyesebb pasid a suliba, akkor nagyon tévedsz. Tudtommal, az enyémre fáj a fogad. – gúnyolódtam. – És olyan lúzer vagy, hogy nem tudtad megszerezni. Ha nem lennél ennyire pláza cica, egy nyavalygó kis mű nő, akkor lenne esélyed nála. Tudod, nem minden pasi szereti a Paris Hilton kinézetű nyafogó ribancokat. – oktattam ki.
- Igazad lehet… - aztán bőgve elfutott a női WC-be. Én meg csak csodálkozva álltam. És akkor fogtam fel mi történt. Legyőztem a jég királynőt. De persze nagyon megbántottam. És fájt a szívem. Sosem voltam az a lány, aki keményen megmondja az igazat és nem érdekli a legrosszabb ellenségének az érzése. Nem tehettem róla. Kitört belőlem. Mint a láva, por és hamu. Persze körülöttem mindenki engem ünnepelt és tapsoltak. Mondták, hogy „gratulálunk”. De én nem éreztem jól magam. Sőt mikor már csak a barátaim maradtak ott, sírva fakadtam. Pet és Toby nem értette miért, ezért le is léptek és ott hagytak. De azért Pet megköszönte, azt amit mondtam róla. De nem tudtam eldönteni, hogy valójában igaz volt e. Mert ha ő lenne a suli legtökéletesebb pasija, akkor lenne benne érzelem és nem hagyna ott, éppen mikor magam alatt vagyok. Ha már úgy is a pasimnak vallottam. Az igazi társ az ott maradna és hagyná, hogy sírjak a vállán. De Pet… elment. És nem Toby miatt. Nem a puli kutyája, hogy kövesse. Csak ikrek, attól még nincsenek összenőve. Ed viszont ott maradt. És sírhattam a karjaiban. Rach közben próbált beszélni az igazgatóval. Megmutatta a felvételt neki. De persze mikor a lányát elhordtam mindenfélének, ott kikapcsolta.
- Jól vagy? – kérdezte közben Ed, mikor csak ketten voltunk.
- Igen, persze. Ne aggódj. – próbáltam rá mosolyogni.
- Büszke vagyok rád. – mosolygott, közben megpuszilta a homlokomat.
- Miért is? – néztem rá kérdően.
- Mert leküzdötted Evelint. És ott sebezted meg, ahol a leggyengébb. Tehát, Petnél. És, hogy ő nem olyan, mint te.
- Mint én? – csodálkoztam.
- Te tökéletes vagy. Szerinte és szerintem is. – vallotta be.
- Más szerint nem. – szomorkodtam.
- Felejtsd el azt a fafejű focista srácot. Nem lennél boldog mellette. – tárta fel elém a tényeket.
- De melletted igen. – jöttem rá, lassacskán.
- Szeretlek Lilien. – vallotta be. Aztán lassan közelebb hajolt hozzám. Csak vártam. Nem tudtam, hogyan működik ez. Egy olyan sráccal, akit szeretek… Az első csók, csak egy fogadás volt. A második… szerelem.
