29. fejezet: Igen, nem, talán…

- Nem! – mondtam pár perc után.

- De, miért? - nézett rám érthetetlenül. Szegény nagyon megijedt.

- Nyugi, nem veled van a bajom. Szeretlek. - mosolyogtam, hogy megnyugtassam.

- Akkor? - nézett még mindig.

- Tudod, én erre még nem állok készen. Nath, huszonegy vagyok. Hova siessünk? - mosolyogtam zavartan. Láttam, hogy nem igazán értette.

- Jaj, értem. - mondta végül. - Figyelj, ez a gyűrű egy pecsét, arra, hogy te az enyém, én a tiéd és senki, semmi nem állhat közénk. Nem kell még most a feleségemnek lenned, csak a menyasszonyomnak. - mondta, majd megcsókolt, hogy nyugodjak le. És rájöttem, igaza van. És én azt a gyűrűt büszkén viselem. Mivel én az ő menyasszonya vagyok, és erre büszke vagyok. Alig hittem el hogy ez pont velem történik. Pont akkor amikor Rach esküvői ruhát készít nekem. Azt hiszem, ezért még számon kérem.

Másnap is a gyűrű nézésével indult a napom. Nath elment egy interjúra, úgy hogy egyedül voltam. Eszembe jutott, hogy beszélnem kell Rachhel így áthívtam. Nem sokkal később ide is ért.

- Szia!

- Szia, gyere beljebb! – mondtam udvariasan.

- Gondolom kíváncsi vagy, hogy értem ide ilyen hamar? Nos, épp úton voltam…

- Nos, nem igen.

- Akkor? Mit szeretnél tudni?

- Csak azt, hogy tegnap éjszaka óta én vagyok Miss. Vindovn. – mondtam, míg a gyűrűt mutattam neki.

- Ez nagyszerű! Mikor lesz az esküvő? Lehetek koszorúslány?

- Lassíts! Még nem tervezünk esküvőt így koszorúslány sem lehetsz.

- Hogy-hogy nem?

- Hát… még nem állok készen, hogy meghozzam életem legnagyobb döntését.

- Értem…

- Viszont hogy lehet az, hogy pont azon a napon tervezel egy mesés esküvői ruhát, amikor este megkérik a kezem? – vontam kérdőre.

- Oh, nézzenek oda! Már ennyi az idő sietnem kell.

- Rachel!

- Na, jó. Szóval beszélgettem Nathhel hogy-hogy van, mi van veletek az ő szemében, érted? Ő meg átért arra, hogy mióta tervezi azt, hogy megkéri a kezed, de fél, hogy korainak tartod, nem szeretnél vele lenni meg hasonlók. Én meg bíztattam, hogy te szereted és ezt ő is tudja jól és tegyen egy próbát és kicsit beleéltem magam, jött az ihlet és meg csináltam a ruhát. – mondta elmosolyodva.

- Értem, jó tudni.

- De most tényleg mennem kell vár egy csomó újonc modell, akiket még meg kell hallgatni meg felvettem egy új varrónőt, őt meg be kell tanítani.

- Büszke vagyok rád! Olyan jól csinálod a munkádat! Csak így tovább. – mondtam nevetve, míg megveregettem a hátát.

- Kösz! Te mit csinálsz ezen a szép napos délutánon?

- Gondoltam, elmegyek vásárolgatni Evy-vel, mert azt mondta, hogy talált magának valami srácot. És nem történhet olyan, amit én ne tudnék. – mondtam, míg nevetve kikísértem Rachel. A nap ragyogott, szép napunk volt nem volt több 26 ⁰C-nál, a madarak csiviteltek, közeli parkból gyerekek hangját hallottam. Mélyet szippantottam a levegőből majd visszamentem a házba.

Evy pont a megbeszélt időpontban ért ide, azaz 3-kor. Rajtam egy rövidnadrág volt, egy top valamint egy balerinacipő. Evyn meg egy miniszoknya, pánt nélküli felső és egy magas-magas sarkú cipő.

- Szia! Indulhatunk? – köszönt kedvesen az arcán fülig érő mosollyal.

- Szia, persze hogy! – mondtam, míg felkaptam a napszemüvegemet, majd bezártam az ajtót.

Azonnal a plázába mentünk, és ahogy mindig a harmadik emeletről kezdtük és haladtunk lefele, majd a másodikon, pont a lifttel szemben volt egy kis kávézó ott szusszantunk egyet. A legfelső emeleten vettem pár új cipőt, farmert, pólót és két szoknyát. Míg Evy nem tudott dűlőre jutni két meseszép báli ruha között. Végül pedig csak annyit mondott „Nem hagyhatom itt őket egyedül. Mindegyiket megveszem.”  Szóval elértünk a törzshelyünkig. Lepakoltunk én rendeltem egy narancsos-csokis jegeskávét Evy meg egy banán turmixot. El is kezdtünk csacsogni.

- Szóval ki az a srác?

- Oh, ő olyan édes, Kedves, aranyos, törődő és…

- Hogy hívják a srácot? Már bocs hogy megzavartalak az ábrándozásban.

- Jaj, bocs, jó hogy szólsz. A neve Kevin, Kevin Louis Dane.

- Hol ismerted meg?

- Egy modell meghallgatás utáni bulin.

- Azt meg hogyan?

- Nos, mentem egy meghallgatásra 30-ból 10 embert vesznek fel és én benne voltam a tízben. Az ő apja meg a fotós és muszáj volt ott lennie. Sokat beszélgettünk és ő csak velem beszélt. Egy hotelben volt a buli, kimentünk a teraszra és onnan néztünk le a városra. Elkérte a számom és azóta minden nap beszélünk 2-órát.

- Ez nagyon aranyos. – Mondtam elmosolyodva.

- Oh, bocsi a telefonom. – mondta, míg táskájában keresgélt. – Ez Ő!

- Vedd csak fel – mondtam nevetve.

- Köszi. – Mondta majd felállt az asztaltól. – Szia!

Két órával később folytattuk a beszélgetést.

- Veled mi történt? – kérdezte kíváncsian.

- Semmi különös. Csak van egy modell lány, aki olyan ellenszenves velem. Nem tudom miért.

- Irigy. Én is ezért utáltalak először. Meg volt mindened, csinos arc, jó ruhák, az összes srác. Bármit megkaphattál pedig csak egy napja jöttél.

- Értem. Amúgy Corneliának hívják.

- Figyelj, minden helyre jön majd. – mondta majd megölelt. – Nekem most viszont randim van.

- Oh, jó randevút. Én is inkább haza megyek. Szia!

- Szia majd beszámolok!

28. fejezet: A fehér ruha

„Szép reggelre ébredtünk London! Az éjszakai eső elállt és most ragyogóan süt a nap. Persze vannak, akik ballábbal keltek fel. Nézzétek meg a 8. oldalon, hogy az ifjú királyi pár, milyen rosszul öltözött ma fel egy konferencia megbeszélésre. Borzalom!” - írták a pletyka rovatban. Semmi hír nem volt mostanában rólunk. Csak a királyi esküvővel foglalkoztak. Mindenhol Kate és Vilmos herceges pletykák, kitalációk, néhol valós dolgok voltak. Örültem is ennek. Legalább nem velünk foglalkoztak.

Éppen Rach új kollekcióját akartam megnézni. Készen lett a nyári darabokkal és azt akarja, hogy próbáljam fel őket. Bevallom, kicsit izgulok. Félek, hogy nem lesznek jók rám a ruhák és véletlenül elszakítom, vagy valami egyéb. Ha más ruháját tenném véletlenül tönkre, az nem zavarna, annyira. De ő még is csak a legjobb barátnőm…  

Bár az újság azt írta, hogy szép napos reggelre ébredtünk, mázlimra mire kiléptem a lépcsőházból, elkezdett szakadni az eső. Rach stúdiója nem volt messze, még is taxit kellett intenem, hogy ne ázzak bőrig.

- Hali, Rach! - köszöntem az ajtóból. Széles mosollyal jött felém, miközben egy gyönyörűséges ruhát tartott a kezében. Egy hosszú, földig érő, esküvői ruha volt az. Egy pár fodor volt rajta, de inkább az egyszerűségre törekedett. A derék résznél kezdtek a fodrok és csipkék lefelé lógni.  Pánt nélküli volt.  V alakba ívelt a dekoltázsnál. Remek és precíz munka.  Elképzeltem magam, ahogy ott állok az oltárnál ebben a gyönyörűséges ruhában, persze Nath mellett.

- E-ez gyönyörű, Rach. - vallottam be. Kicsit dadogva, az álmélkodástól.

- Tetszik? - kérdezte örvendezve. És nagyokat fújt. Mintha nekem készítette volna és arra várt, hogy tetsszen nekem. 

- Miért fontos az, hogy tetszik e nekem? - tértem a lényegre. Persze egy kicsit zavartan.

- Hát, ezt neked készítettem. - vallotta be izgatottan.  - Tudod, már 21 éves vagy, és Nath lassan 23 lesz. Gondoltam, lehet, hogy nem sokára eljön, azaz idő, hogy megkéri a kezed. És gondoltam jobb, ha előre megcsinálom a ruhád és akkor már nem kell azon pánikolnod, hogy mit veszel fel. Ha nem a virágokon, az esküvő dátumán, a torta, a gyűrűk és persze a többi más fontos dolog. - mondta megelégedve magával.

- Rach, te egyszerűen fantasztikus vagy! - mondtam, miközben megöleltem. Jó szorosan, mert féltem, hogy újra elveszíthetem… Mostanában mindig úgy búcsúztam el tőle, hogy elmondtam neki: „Te vagy a legjobb barátnőm. Remélem, tudod, hogy szeretlek. Szükségem van rád. Nélküled nem tudom elképzelni az életem…” És hasonló mondatok… Féltem, hogy újra itt hagy engem.

- Tudom. - nevetett a kis egoista. - Szóval, akkor tetszik? Egész éjjel ezen dolgoztam! - mondta, miközben ásított egy nagyot.

- Hidd el, megérte. - mondtam miközben újra megöleltem. - De szerintem Nath még nem tervezi ezt a dolgot. És én sem nagyon. Fiatalok vagyunk még! Hova sietünk… - nevettem zavartan, mert láttam, hogy Rach nagy mosolya lehervadt.

- Értem… - mondta komolyabban.

- De ez azért nagyszerű! - mondtam, hogy kicsit feldobódjon. Végül is igaz volt. Csodálatos egy ruha.

- Köszönöm. - mondta, majd egy mosolygott vetett felém, aztán mikor elfordult tőlem, láttam, hogy nem esett jól neki, az, amit mondtam. Próbáltam terelni a szót.

- Ez fűzős? - kérdeztem meglepetten.

- Igen, gondoltam jól kiemelné az alakodat. - mondta mosolyogva.

- Imádom! - örvendeztem. - Felpróbálhatom? - néztem rá kis kutya szemekkel.

- Hát, persze! - most már lelkesebb volt. Bent az öltözőben nem bírtam felvenni a ruhát. Teljesen bepánikoltam. Végig futott pár dolog az agyamon. Például, igaza van Rachnek. Már tényleg érett felnőttek vagyunk. Mi van, ha Nath nem akar velem komolyabb kapcsolatot tervezni. Mi van, ha nem szeretne családot alapítani, vagy nem engem szeretne menyasszonyának. Teljesen elfogott a pánik. Aztán a stúdióból egy ismerős férfihangot hallottam.

-  Lily, itt van Nathan. - „Jesszus!” - mondtam magamban. A ruhát bedugtam egy üres szekrénybe. Letöröltem a könnycseppjeimet, és mikor kinyitottam az ajtót, akkor ásítottam egyet, mintha azért lenne könnyes a szemem.

- Kicsim. - szólt Nath és nyomott egy puszit a homlokomra. - Na, hol van az a ruha, amit próbáltál? - nézelődött befelé az öltözőbe. De az ajtóban elálltam az útját. Rach mögötte mutogatott, hogy fogjam be a számat, az esküvői ruhát illetően.

- Tudod, ez egy szigorúan titkos darab. Rach csak is a bemutatóján akarja megmutatni mindenkinek. Csak ő a tervező és a modellje, én, láthatjuk. Meg persze még páran, akik szervezik a londoni divathetet. - mondtam hadarva, hogy hamar lépjünk túl a helyzeten. Láttam Racht, ahogy egy „Oké”-t mutat. Szóval jót hazudtam.

- Áh, értem. - mondta zavartan. Képtelen volt felfogni, olyan gyorsan mondtam.

- És te miért kerestél? - kérdeztem, miközben kiléptem az ajtóból, hogy kimenjek a stúdióba. Ott biztonságosabb volt. Ha én itt vagyok, akkor nem fog az öltözőben kutakodni.

- Csak hívtalak, de ki vagy kapcsolva. - mondta zavartan. Előkaptam a nadrágzsebemből a telefonomat.

- Oh, csak lemerültem.

- Oké… - mondta még zavartabban. Ez a zavartsága gyanús olt nekem.

- Van valami, amit el akarsz mondani? - néztem rá kérdően.

- Csak kérdezni. - egy kis remény szikra pattant fel bennem. - Nincs kedved ma eljönni velem Greenwich parkba? - bökte ki a kérdést. A szikra eltávozott bennem.

- De, ez jól hangzik. - mondtam mosolyogva, hogy végre meg nyugodjon.

- Ez remek. Mondanám, hogy nyolcra érted megyek, de mivel együtt lakunk… - nevetett.

- Gyere értem nyolcra, ide. Rachel összeválogatjuk a ruhákat. Te jó ég! Most rohannom kell a Rimmel London céghez. Megbeszélés lesz. - néztem az órámra. Nath arcára nyomtam egy puszit, Racht meg megöleltem, aztán ott hagytam őket.

A megbeszélés, baromi unalmasan telt. Nem is kellett volna ott lennem, mivel semmi hasznom nem volt. Csak a termékek állagáról és allergiás kiütéseiről beszélgettek, meg a többi dologról. A reklámról semmi szó nem volt. És még a telefonom is lemerült, szóval azzal sem tudtam elterelni az unalmat más felé.

Hatkor már Rach szalonja előtt ácsorogtam, bőrig ázva. De zárva volt, mert a kisasszony elment a drága szerelmével kávézni. Szóval fél órát vártam rájuk az esőben, és még hívni sem tudtam!

- Jaj, Lily! - szólt Rach a hátam mögött, miközben egy taxiból szálltak ki. - Miért nem hívtál? - aztán elő kaptam a tök süket telefonomat.

- Ezért. - mondtam egy gúnyos mosollyal. - Szia, Tom. Jó volt a kávézás? Legalább meleg és száraz helyen voltatok? - gúnyolódtam.

- Szia, Lily. Képzeld igen. - vágott vissza. Egy nyelvnyújtást elvégeztem feléje aztán ő meg csak nevetett rajtam.

- Ez a ruha jó lesz? - mutatott egy nyárias darabra. Egész szép volt. Tengerkék színe volt és egy bő szoknya volt az ujjatlan részhez hozzá varrva. Egy sárga szalag ölelte körül a derekát. - Mármint a randira. - tette hozzá.

- Tökéletes! - odáig voltam a ruháért. - De nincs hozzá cipőm…

- Ez milyen? - mutatott egyre, ami az ablak belső párkányán hevert. Fekete kerek orrú, fél magas, magas sarkú cipő. - És ez a fekete bőrdzseki hozzá. - mutatott a fogason lógó háromnegyed ujjas, igazi rockeres ruhára.  A hajamat kiszedtem a kontyból és ebből keletkezett göndör fürtök lógtak le a dzsekire.  Elővettem lila és fehér kockás, a szélén meg fehér csipkés esernyőmet és készen álltam a randira.

- Ezt szeretném odaadni neked. - nyomott egy kis dobozkát Rach az orrom elé. Kibontottam a szalagot és felemeltem a doboz tetejét. Egy nyaklánc volt benne, amin egy „BFF” feliratú és egy szívecske medál volt rajta. Rach kihúzott a pólója mögül egy ugyan olyan nyakláncot.

- Ez tisztára olyan, mint a gimibe… - emlékszel a gyűrűre? - nevettem. Aztán elővettem egy kis dobozkát a táskámból, amiben az akkori barátság gyűrűnk volt.

- Még meg van neked? - örvendezett. - Nekem is. Csak nekem otthon van, a laptopom mellett díszeleg. - nevetett. Aztán felraktam a nyakláncot. Pont illett a pánt nélküli szerkómhoz.  Aztán megöleltük egymást, és ekkor pont egy kocsi dudája megszólalt. Lesiettem a lépcsőn és egy fekete taxi várt rám. Nathan szállt ki belőle. Ő is szépen ki volt öltözve, mint én. Háromnegyed ujjas öltönybe volt, egy nyakkendővel és egy inggel. Besegített az autóba és elindultunk a parkba. Féltem, hogy mi fog ott ránk várni.

Mikor oda értünk, egy kis asztal várt ránk. Meg volt terítve. Csak mi ketten voltunk egy szép bükkfa alatt, a holdfényes éjszakában. Gyönyörűséges volt. De nem ez volt az est fénypontja.

- Lily. - kezdte Nath, a beszédjét. - Egy jó ideje ismerjük már egymást. Sokszor voltunk külön… de többet voltunk együtt. És az együtt töltött éveinkbe nagyon szerettük egymást. És ez most is így van. Sőt talán még jobban. Hiszen ebben a négy évben, iszonyatosan hiányoztunk egymásnak. És mivel az idő nem állt meg, mi is felnőttünk. Az öltözőben egy érett nő állt előttem. Most meg egy igazi nő, egy dögös nő, ül itt velem szemben. És azt hiszem, nem tudnék mást itt elképzelni a helyedben. Sőt, nem hiszem, ha nem tudom. És azt is, hogy nem akarom mással leélni az életemet, csak is veled. Ezért… - mondta, majd mély levegőt vett. Felállt az asztaltól és letérdelt elém. A szívem elkezdett nagyon hevesen kalimpálni. Majd kiugrott a helyéről. A víz is levert és elkezdett remegni a kezem. Ilyet nem sokszor szoktam átélni. És főként azok borzalmas a pillangók a gyomromba… - Szóval, Lily, lennél a feleségem? - és még mielőtt megkérdezte volna, kihúzott egy fekete dobozkát a zakózsebéből. A kérdés után azt kinyitotta, és egy gyönyörű szép ezüst gyűrű volt benne. Vékonyka volt, de a közepén ott virított egy szép és hatalmas, persze nem olyan nagy, gyémánt. Amikor a holdsugár rávetődött, egyszerűen gyönyörű volt. Kábé, lehet mondani, lefagytam a meglepettségtől, ezért Nath kénytelen volt újra feltenni a kérdést.

- Lily, hozzám jössz feleségül?

27. fejezet: A királyi pár

Talán most minden rendben lesz. Minden a helyére áll. Már nincs együtt vagy külön. Már együtt van. És ez a legjobb. Én most remekül érzem magam! Itt van a két legjobb barátnőm. Sőt a totálisan legjobb barátnőm itt van az oldalamon. Aztán újra szerelmes vagyok. Egy olyan srácba, akibe mindig is az voltam. És sokszor voltunk külön, de a sors összehozott minket. És vele együtt hirtelen lett négy fogadott bátyám. Akik sosem hagyják, hogy bánkódjak valamin, vagy egyszerűen csak unatkozzak… ők mindig segítenek a bajban és mindig vidáman telik velük az idő. A munkám is nagyszerű. London egyik legnépszerűbb modellje vagyok. Szerepeltem az Elle magazin címlapján, tavaly én voltam a Victora’s Secret arca, az idén részt vettem egy híres állatvédő kampányban és most a Rimmel London divat cég kért fel arra, hogy jövőre az új arca legyek a termékeknek és a reklámoknak. Szerintem ez csúcs szuper. És főként az, hogy nem egy üres fejű szupermodellnek állítanak be. Bár mondjuk, én sem érzem magam abba. Hiszen megmaradtam a hamburgernél és a tornacipőknél. A hétköznapomat átlagosan éltem... - mostanáig.

Mivel szeretjük egymást Nathtel, ezért édes kettesben lakunk egy picike, modern kis lakásban a belvárosban egy régi, de mégis lélegzetelállító lépcsőházban, az ötödiken.  A kilátás nem másra mutat, mint a Big Benre. Persze ha itt akármerre nézel, mindenhol meglátod. Kirakatok, szuvenírek és az eredeti.

Nos, éppen az ágyunkba heverésztem és vártam, hogy Nath végezzen a zuhanyzással. Addig kimentem inni egy kis narancslevet. A postás is épp meghozta a napilapot, amibe máris a sztár hírek rovathoz lapoztam.  Egészen megijedtem, sőt majd nem meg is fulladtam a meglepődöttségemtől.

Egy kép várt rám, az újság ötödik oldalán. Egy kép, amin Nath és én voltunk. Éppen a múlt heti kis piknikünket fényképezték le. És volt hozzá egy kis szöveg melléklet is.

„Múlt héten több százezer, lány álma törött szét. Mivel a The Robbers egyik legkedveltebb tagja, becsajozott. És méghozzá a szerencsés lány nem más, mint Anglia egyik leghíresebb szupermodellje. Azt, hogy mióta járnak, vagy mióta tartják a kapcsolatot, azt senki nem tudja. De az egyik külső forrás szerint, akik kettesben látták őket az egyik hipermarketben, azok azt mondták, hogy szinte olyanok voltak, annyira össze voltak hangolódva, mint ha már több éve ismernék egymást. Vajon ez igaz lehet? Mindenesetre, annyira édesek együtt, hogy ők lehetnének a következő királyi pár.” – még a narancslevelet is kiköptem annyira rosszul lettem. Persze ez jó, meg minden. De a médiát nem akartam volna belekeverni a kapcsolatunkba.

- Minden rendben? – kérdezte Nathan, miközben kijött a fürdőből.

- Persze, de ezt nézd! - és oda nyomtam az orra elé az újságot. Végig tanulmányozta a képet, aztán rátért a szövegre.

- De édesek! - mondta nevetve. - Mi vagyunk az új királyipár! - örvendezett.

- Szerintem ez nem olyan jó! - vitatkoztam. - Most már a szemetet sem vihetem le, anélkül, hogy az őrült rajongóid rám támadjanak? - néztem rá aggódóan. Mert valóban vannak ilyen esetek. Én meg nem akarok úgy meghalni, hogy pár őrült csaj szétcincál.

- Ezt ugye, te sem gondolod komolyan? - nézett rám, mintha meghibbantam volna.

- Jó, lehet, hogy egy kicsit túlreagálom. De én veled akarok lenni, bárhova megyünk. És nem azzal akarom tölteni az időmet, hogy autogramokat osztogatsz. - mondtam, miközben fel alá járkáltam a nappaliban.

- Nem lesz semmi baj. - mondta miközben magához húzott. Aztán átgondoltam pár dolgot.

- Tudod mit, nem érdekel a média. Ha mi ketten vagyunk, akkor képesek vagyunk arra, hogy kizárjuk a körülöttünk lévő dolgokat. És nem követelhetem, hogy más legyél, vagy valami rosszabbat. - vallottam be. Most már nyugodtabban beszéltem. Végig gondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy ha hisztizni fogok mindenért, akkor egy idő után megunja, és elhagy. Persze kiállok az igazam ért, de most túlzásba vittem ezt az aggódás dolgot.

- Bebizonyítom neked, hogy nem lesz semmi baj. Öltözz fel és menjünk el vásárolni. Úgyis lesz egy díjátadó és csak te tudsz nekem segíteni, hogy mit vegyek fel. - mondta beismerően.

- Ez igaz. - nevettem, aztán elmentem öltözni. Miközben a gardrób szobába készülődtem, ő még focimeccset nézett.

- Nem akarsz készülődni?

- De, de már mindjárt vége az első félidőnek. - mondta izgatottan.

- És ez milyen díjátadó lesz? - próbáltam vele beszélgetni, hogy addig is húzzam az időt, mert nem tudtam kiválasztani, melyik cipőmet vegyem fel.

- Ilyen zenei. Minket is jelöltek. A legjobb fiúbanda, a legjobb klip és a legjobb dalszöveg. És tudod melyik dal? - kérdezte, miközben bejött hozzám, a szobába és rámutatott az egyik kedvenc piros magas sarkúmra. Aztán odahúzott magához. Ezzel eszembe jutatta a dalt.

- Oh. Csak nem az, amit nekem írtál? - jöttem zavarba.

- De, de bizony az. - mondta ravaszul mosolyogva, látta, hogy zavarba jöttem. Aztán még közelebb húzott magához és megcsókolt.

Később elindultunk vásárolni. Persze, hogy nekem volt igazam. Mert mikor kiléptünk a ház ajtaján, azonnal letámadtak minket a lesifotósok. Össze-vissza villogtak a vakuk én meg csak próbáltam takarni az arcom, aztán eszembe jutott valami. Megfogtam Nathan kezét, magamhoz húztam és megcsókoltam, az összes fotós előtt. Még jobban ránk akadtak és ujjongtak, meg ilyesmik.

- Ezt miért csináltad? - vont kérdőre, miközben a „merénylet” után kocsival mentünk a boltba.

- Hogy megszerezhessék azt, amit ők akarnak, és akkor békén hagynak minket. - mondtam, miközben vállat vontam, ezzel jelezve, hogy ez szerintem így korrekt.

- Gyönyörű… Vicces… Művészi… Szeret engem és még okos is? Jól jártam veled csajszi. - aztán rám kacsintott, én meg nőiesen belerúgtam a bokájába.

Később a vásárlást elhalasztottuk, mivel a The Robbers többi tagja egy kis kempinget szervezett, egy távoli erdőben, ahol így a tagok és a barátnőik összegyűltek. Szóval átraktuk a vásárlást másnap délutánra.

- Amúgy láttalak titeket az újságban, nagyon édesek voltatok! - mondta Rach, miközben szinte öröm táncot járt.

- Ja, valóban. - mondtam kissé unottan, mert végig gondoltam a körülményeket. - Neked nincs olyan érzésed, mint ha figyelnének? - kérdeztem zavartan, mivel egy idegen pillantását éreztem a közelben. Egy idő után több emberét is. Kezdtem megijedni. Fotósokra gyanakodtam, és Rach meg nem érzett semmit. Ezért felpattantam a földről és a szempárok felé néztem.

- Aki kíváncsiskodni akar, az most húzzon haza, mert seggbe rúgom mindanyóitokat és akkor majd kattoghattok a hülye gépetekkel. Vagy be akartok tenni minket az újságba? Akkor tessék! - aztán szerencsémre a „Kiss my Ass” feliratú gatyám volt rajtam, szóval szépen megmutattam az idegeneknek a hátsó felemet. Persze gatyában…

De a kíváncsiskodók nem fotósok voltak. Ha nem a családom és a barátaim…

- Meglepetés! - kiáltották, kicsit kellemetlenül. De, hogy én milyen kellemetlenül éreztem magam, azt senki sem tudja elképzelni. - Boldog 21. születésnapot!

26. fejezet: Szerelem… csodákra képes

Másnap elkapták a bandát. Rach se és Toby se szenvedett egészségileg.  Toby haza utazott és folytatta a sulit. Mi pedig egy „nyertünk” bulit tartottunk, egy kis nosztalgiázással, tábortűzzel.

- Örülök, hogy itt vagy. – mondtam Rachnek már a tábortűz mellet.

- Hát még én hogy! – mondta Rach.

- Akár csak mi. – mondta Tom, aki egész nap el sem engedte szerencsétlent.

- Oh, Lily van egy ajándékom. - Mondta Rach majd befutott a házba s egy dobozzal jött ki majd a kezembe nyomta. – Ezt még neked csináltam, a szalagavatónkra, de aztán összevesztünk így sosem tudtam oda adni. – mondta szomorkásan, amíg kinyitottam a meglepetést. Egy kis, pántos zöld ruha volt fekete csipkeanyagokkal. Meseszép volt.

- Ez gyönyörű köszönöm. – majd átöleltem. – Ezt te csináltad?

- Igen, nagyon sok ruhát csináltam már. – vallotta be.

- Ha a meglepetésekről van szó, szeretnék neked átadni valamit Rach. – mondta Tom majd az ölébe vette a gitárját. – Ezt a dalt neked írtam, még van, ami hiányzik, de eddig jól haladok. – mondta majd belekezdett. 

- Cos I'm wrapped I'm wrapped around

  Your perfect little finger

  And I'm trapped inside the cell

  Of every sound she makes

  She is my weakness

  She is my weakness

  A look from her is like oxygen

  How would I keep breathing

  Without her

  She breaks a whole as she looks away

  Now my heart ain't beating

  Without her.

- Ez csodaszép. – mondta Rach a könnyeivel küszködve majd Tom nyakába ugrott. – Szeretlek.

- Én is szeretlek. – mondta Tom is.

- Én meg csak veled szeretnék beszélni. – Mondta Nath nekem.

- Persze. – mondta mosolyogva, míg ő felhúzott a földről. A ház fele vezetett engem.

- Szerettem volna én is egy meglepetést, mint Tom, de szebb lesz, ha csak kettesben. – mondta azzal az édes mosolyával.

- Mert te mit szeretnél? – nem tudtam hova megyünk. Felmentünk a legfelső emeletre majd egy szobába, végül újabb lépcső várt mire a tetőre értünk. Rengeteg cserepes virág volt arra a nap ragyogott és megláttam egy fehér zongorát. Félig le volt takarva egy poros lepedővel. De a zongorán még is látszódott, hogy használva volt. Ujjlenyomatoktól volt maszatos. Valószínűleg Nathané lehetett.

Leült a zongora mellé. Megfogta a kezem és odaültetett maga mellé.

-      Ezt a számot neked kezdtem el írni. Akkor, amikor nem voltál itt velem. Akkor amikor, nagyon, de nagyon hiányoztál és szükségem volt rád. És szükségem volt, van rád, mert szeretlek. – mondta, miközben elmosolyodott, látván könnycseppes és elérzékenyült arcomat. Nem tudtam mit mondjak. Nem tudtam lélegezni. De a szívem csak hevesebben vert. A lábaim legyökereztek. A kezem remegett és levert a víz. Akár csak akkor, amikor találkoztam vele a suliban. Amikor első látásra rájöttem, ő kell nekem. És nem azért, mert helyes és kihasználnám a hírességét, ha nem azért, mert szeretem. Ilyet az óta nem éreztem, amióta egy kis tinédzser voltam, aki alig bírt az érzéseivel. Minden második percben bőgött valami miatt és elege volt a világból. De aztán valaki megmentette. Elősegítette, hogy nővé váljon, azzal, hogy tisztelte, becsülte. És persze szerette. Mindent megkaptam, addig, amíg el nem dobtam. De persze nem önszántamból. De akkor sem tehettem volna. Aztán az élet furcsa fintora, újra egymás felé fordított minket. És kezdett minden jobb lenni. Addig, amíg ő nem hagyott el. Persze ő is úgy volt, ahogy én. De most megint itt vagyunk. A zongoránál, csak mi ketten. És egy szerelmes dal, amit én kaptam tőle. Tudom, hogy most hány százezer, sőt több millió lány lenne a helyemben, de ők nem érdekelnek. Csak mi ketten. Semmi zavaró tényező. Csak mi, egy dal, és az ő gyönyörű hangja és a zongora játéka.

          - Tell me whats going on

             I know theres something

             On your mind and

             Can you just open up

             Do you feel out of love

             Is somebody tryin to hurt you

             You know ill never let that happen

             They must be out of their mind

             Cause you are the sunshine

             That makes my day

             And I won't let them take that away

             I'll be your hero who's standing strong

             Who protects you from any fight

             And if your battles are piling on

             I will take them on with all my might

             Cry your tears on my shoulder

             You don't know what the future holds

             So I'll be your personal soldier

             Left left left right left

            Left left left right left – viccelődött a végén, ezzel a katonás dologgal. Gondolom ti is tudjátok, hogy mit jelent a dal. De azt nem hiszem, hogy nekem mit jelent. Az biztos, szavakkal leírhatatlan.