- Ugye nem zúgtál bele? – kérdezett engem Rach haza fele.
- Kibe?
- Kibe-kibe? Hát Liambe.
- Honnan veszed?
- Tehát igen?
- Nem dehogy!
- Csak mert folyton elkapod a tekinteted, meg hasonlók.
- Nem estem bele.
- Aki tagad, az hazudik, de te tudod. Ne feledd, hogy mennyasszony vagy!
Oké? És akkor nem lesz gáz. Csak nézz rá a gyűrűdre, ha ezt elfelejtenéd.
- Jó, de mit is felejtenék el?
- Azt, hogy ott van neked Nath, aki imád téged. Ezt ne felejtsd.
- Jó-jó. De én akkor is Nathet szeretem.
- Tudom-tudom. – Nevettet. Hamar elkészültünk és még időben visszaértünk
a kávézóba, ahol Liam egy kis asztalka mellet ülve várt ránk.
- Sziasztok, megint!
- Szia – köszöntük egyszerre Rachhel.
- Gyertek, üljetek le – mutatott Liam a mellette lévő két székre. – Nos,
meséljetek magatokról. Mi óta dolgoztok ebben a munkakörben?
- Nos, én még nem olyan régóta. – mondta Rach. – De Lily már egy jó
ideje, igaz?
- Nos, igen. És te, Liam?
- Én gyerekkorom óta ezt csinálom.
- Sose untad meg? – kérdezte Rach.
- Hát, volt olyan pillanat, amikor fel akartam adni és a haverokkal
lógni, de hamar túltettem rajta magam.
- Tehát nem volt gyerekkorod?
- Lényegében nem, de nem bánom. Jó lehet, hogy nem fociztam minden
délután, nem bicikliztem gördeszkáztam a lecke után. Viszont körbe utaztam a
világot, több élettapasztalattal rendelkeztem 10 évesen, mint egy 20 éves.
Szóval nekem tetszett ez az élet.
- Szavad ne feledd. SMS-em jött… Mrs. Elinor-tól. Azt írja: „Menjetek azonnal
a Hôtel de Ville de Paris 303-as szobájába az első feladat ott vár titeket.
Üdvözlettel: Elinor.” – olvasta fel Rach, s mint egy végszóra mi is megkaptuk
az üzenetet. – Gyerünk! Induljunk! – majd taxiba szálltunk s fél perc alatt a
recepció előtt álltunk.
- Üdv én Liam Clovis vagyok, ők a csapattársaim Rachel Fox és Lily Philips.
Ha minden igaz mi kaptuk a 303-as szobát.
- Oh, igen, parancsoljanak a kulcsok. Sok sikert a versenyhez!
- Köszönjük! Gyerünk lányok, menjünk. - utasított Liam. Oda siettünk a
liftekhez, aztán megnyomtuk a harmadik emelet gombot. A lift lassan és hányinger
keltően haladt felfelé. Majd megállt. Kiszálltunk és nem kellett messze menni a
hosszú folyosón, hogy megtaláljuk a szobánkat. Benyitottunk.
- Meglepetés! - kiáltotta Mrs. Elinor.
- Milyen meglepi? - kérdezte Rach.
- Semmilyen. - közölte vidáman. - Csak gondoltam jól esne egy kis francia
csoki és tea. - majd rámutatott három szobalányra, akik külön kanapéhoz
kísértek minket. Egy tálcán hoztak nekünk csokit és teát. Közben azon
gondolkodtam, hogy hol van a csapda…
Rach és Liam furán pislogtak, és én is. Mind hárman a rejtett feladaton
törtük a fejünket.
- Látjátok ezeket a szegény szobalányokat… - álszomorkodott Mrs. Elinor.
- Szerintem Rachel varrhatnál nekik valami stílusosabb ruhát. - szóval itt a
feladat.
- És mi mit csináljunk? - néztem Liamre és Mrs. Elinora. Gyanús volt ez
nekem.
- Én arra gondoltam, hogy a temérdek csoki között megkereshetnétek a
következő feladatra célzó cédulát. - nevetett Mrs. Elinor és a kábé tíz karton
csoki dobozra mutatott.
- Most szívat minket? - háborodott fel Liam. - Este is még ezeket
csomagolhatjuk ki!
- Sok szerencsét. - tette hozzá gúnyosan Mrs. Elinor és kiment az ajtón a
lifthez.
- És miből varrjak én nektek?! - nézett Rach kérdően a szobalányokra.
- Ce que? - néztek érthetetlenül ránk.
- Marha jó! Még angolul sem tudnak! - idegeskedett Rach.
- Ott a függöny! - mutattam az ablakokra.
- Ezeket a drága függönyöket használjam? - értetlenkedett.
- Miért ne? Nincs kiadva parancsba, hogy miből varrj. És szerintem ez a
bronzszínű anyag illene a hotelhoz. - kacsintottam egyet, majd bekaptam egy
csokit.
- Oké. De ha Mrs. Elinor kérdezi felháborodva, hogy ez honnan jött, akkor
megmondom, hogy te mondtad! - fenyegetőzött, erre csak mosolyogtam.
- Nézd! Itt van varró eszköz! - szólt Liam miközben kibontotta az egyik
kartont.
- Remek! - futott oda Rach és kikapta a kezéből. Felállt közben egy
székre és elkezdte leszedni a függönyöket.
- Amúgy te nem tudsz franciául? - néztem kérdően Liamre.
- De, csak gondoltam, hadd szenvedjen Rach. - mosolygott egyet, és közben
kivett egy kis sütis dobozt. - Mogyorós! - örvendezett.
- Ezt most mind meg akarod enni? - kérdeztem miközben kivettem egy
tejkaramellásat. Kibontottam és a finom illata megcsapta az orromat. Közben
láttam, hogy Liam megvonja a vállát és már el is kezdte enni a csokit.
- Lehet, hogy így könnyebben megtaláljuk a megoldást. - motyogta miközben
ezerrel tömte magába a mogyorós csokit.
- Lehet. - mondtam, majd bevettem egy csokit én is. Isteni volt!
- Gyerekek! Kész van egy ruha! - szólt Rach egy órával később. A ruha
nagyon szép lett. Egy ujjas és még egy kis művirágot is varrt rá, amit a
vázákban talált.
- Tökéletes! - mondta Liam miközben odébb dobott egy üres csokis dobozt a
többi (kábé húsz-harminc) doboz közé.
- Gyönyörű! - feleltem álmélkodva. Egy újabb egy óra múlva megszólalt
Rach.
- Meg van a másik… - mondta fáradtan. - És a csokival hogy álltok?
- Tele vagyok. - vallottam be. - Már egy órája tuti, hogy nem ettem egyet
sem… De Liam még mindig eszi. Mennyi fér beléd?
- Csokiból? - kérdezte. - Rengeteg. - mosolygott ravaszul.
- Én is eszek egyet. - mondta Rach.
- Ez mi? - húzott ki valamit a szájából Liam. Egy nyálas papír fecni volt
az.
- A megoldás! - kaptam ki a kezéből. Kicsit undorodva. - És plusz egy kis
Liam nyál. - mondtam, messze tartva magamtól a papírt és inkább visszaadtam
neki.
- Az van ráírva, hogy a következő helyszín a Szajna partja. De, hogy
melyik és hol, az nincs itt.
- Akkor menjünk hajókázni! - pattantam fel és kimentem a lifthez.
- Csokit nem viszünk? - kiabálta utánam Liam.
- Hozz! - mondtam végül, mert elkezdett korogni a gyomrom.
- Qu'en est-il de nous? - hallottam az egyik szobalány hangját.
- Lily! Mit csináljunk velük? - kérdezte Liam.
- Hagyjuk itt őket. - vontam meg a vállam és beléptem a liftbe.
- Oké. - mondta Liam és belépett a liftbe. Rach nem jött.
- Mit csinálsz? Hol vagy már? - kiáltottam vissza neki. De ő nem felelt.
- Mi van vele? - kérdezte Liam.
- Fogalmam sincs. - mondtam majd visszamentem a szobába. Meglepetésemre a
szobalányokkal volt. Az egyik szobalány a nyakához tartott egy kést.
- Liam! - sikítottam.
- Mi az? - futott oda hozzám. És mivel már nagyon éhes voltam és nagyon
megijedtem, ezért éppen, hogy odaért mellém a karjaiba hullottam…
