30. fejezet: Utazásunk Párizsba

Őszi szellő csap bele izzadt arcomba. Fekszem a füvön, egy kicsit nedves. De ettől függetlenül kellemes. Lecsukom a szemem. Hallom a falevelek zörgését, ahogy viszi őket a szél. A nyugalom átjár. Beszippantom a friss, őszi levegőt. Érzem, hogy töltődök. Szinte már majdnem teljesen lemerültem. Nehéz nyarunk volt. Hajtás gőz erővel. De még is itt vagyunk. Az őszi divathéten. És minden összeállt. A modellek (köztük én is), felkészülten pihennek itt, Párizsban. Lelkileg felkészülnek a nagyestére. Feltöltődnek. És a divattervezők, meg halálra izgulják magukat. Rachel fel-alá járkál a pázsiton és gondolkodik. Már vagy száz kőrt leírt egy kis körben a járásával, de a kétszázig nem akar megállni. Mindig el akart ide jutni. Párizsban vagyunk! Ő meg gabona köröket, szinte már alagutakat járkál a friss francia földbe.

- Jól vagy? - kérdezem aggódóan, közben egy kis idegesség is rejtőzik a hangomba.

- Persze. - mondja zavartan, mint akit éppen most ébresztettek fel a kómájából. Lassan felállok a földről és oda megyek hozzá. Nőiesen belebokszolok a vállába.

- Áú! - nyüszög. Nem mintha fájt volna neki, csak hirtelen érte. - Ezt meg miért?

- Fejezd be ezt a merengést és a túlzott hajszolást. Kész, vége van. Ez az este már csak jól sülhet el. - mondom neki, egy kicsit hegyi beszédesen.

- Örülök, hogy te ennyire optimistán látod a világot… de tudod, hogy nálam nagyobb pesszimistát nem ismersz. - mondja keményen és határozottan, ami megrémiszt.

- Rach. Ne nyüstöld magad. Lesz, ami lesz. Ha itt stresszezed magad, nem lesz jobb. - bíztatom és mosolygok. Mély levegőt vesz, és nagyjából kienged. Rám mosolyog, aztán oda pillant az Eiffel toronyra. Még jobban elmosolyodik.

- El sem hiszem, hogy itt vagyunk… Én még mindig nem tudtam elhinni, hogy mennyi mindent elértünk így ketten. Egy kis városból Londonba, aztán Párizsba. Ez fantasztikus. – álmélkodik. Aztán előveszi a táskájából a fényképezőjét. Bepózoltunk a kamerának, háttérben az Eiffel torony. Egy tökéletes kép, amin mind ketten boldogok vagyunk. Nem úgy, mint egy hete…

Egy héttel korábban:

- Nem veszed már észre, hogy milyen hisztérikus vagy?! – kiabálta Rach nekem és hozzám vágott egy Chanel táskát. Szinte már a hajamat téptem a kiabálásaitól.

- Felfognád, hogy nem egy jégszívű csaj vagyok, akit csak úgy dobálhatsz a hülye táskáiddal? – mutatom felé a gyilkos tárgyat. Rám néz, olyan, mint egy feldühödött bika. Aztán fúj egy nagyot, amivel a frufruját akarja eltüntetni a szeme elől. A sikertelen próbálkozás után, már nyugodtabban szól hozzám.

- Figyelj, Lily. Ez nekem nem megy. Túl nagy a nyomás. A varrónőim, még nem varrták meg az összes ruhát. Cheryl, a főnököm, mostanában szeret engem szívatni. És nagyon izgulok a bemutató miatt. Rengeteg híres újságíró, divatikon, tervező, modell… ez ijesztő! – mondja már sírva. Oda megyek hozzá, megölelem.

- Nem lesz semmi baj. Együtt megoldjuk. Cheryl meg azért bánt téged, mert tudja, hogy jó vagy és féltékeny rád. És ezért tönkre akar tenni. Figyelj, ne add fel. Küzdj erősen. Mutasd meg annak a fekete démonnak, hogy képes vagy rá. Mert én tudom, hogy sikerülhet. Együtt sikerülhet. – erre Rach, már sokkal jobban érezte magát. Mosolygott és letörölte a könnyeit.

A bemutató előtt:

Smink. Haj. Jegeskávé. És a ruha. Megrázom magam. Még egyszer belenézek a tükörbe. Nem vagyok tökéletes, látom a hibákat. De talán a közönséget meggyőzöm. Bevetem a csábos nézést, amit Nicole mutatott nekem, a modell tanárom és ügynököm. Elképesztő nő. Volt már szinte minden divatmárka arca, de már kiöregedett a szakmából. Legalább is ő ezt állítja.

Beállok a sorba. A többi modell mögé. Csak csacsognak, pletykának. Nem figyelnek arra, amiért most itt vannak. Rach ruháját viselem, ugyan is nem csak Rach érkezett Londonból, londoni modellek alkalmazásával. Londonból három divattervező. Egy Berlinből. Öt Párizsból. Kettő Milánóból. Három Moszkvából. Egy Barcelonából. Egy Prágából. Egy Budapestről és egy Varsóból. Helsinkiből és Oslóból csak kritikusok jöttek. A többi Európai országokat nem igazán izgatta ez a nagyszerű divat esemény.

Rach ruhája elképesztő. Egybe ruha. Lila és fodros a szoknyarész alja. A derekán van egy öv. Egy világoskék bőrdzsekit kaptam hozzá, amin apró sárga virágok vannak. Jól néz ki. Bár a cipő nem a legjobb. Ha húsz centi nincs, akkor egy sem. Neon piros és csak a bokámat fogja egy pánt. Még a lábfej része is magas, nem csak a sarka. Ha ebben végig megyek a kifutón, akkor Rachtől kapok egy finom francia csokit. Tudja, hogy mi a gyengém.

A zene megszólal. Gyomromban pici pillangók kezdenek el repkedni. Megindul a sor. Az előttem levő lány, hosszú, derékig érő barnahajával és Persy Human ruhájával megy ki a kifutóra. Fényképezőgépek kattognak, villannak a vakuk. A lány kiér a színpadvégéig. Hasonló cipő van rajta, mint rajta. Mikor visszafelé jön, megbotlik a saját lábában. Így most már még jobban izgulok. Ha az első felvonulásunk lemegy, utána a többi két ruhát már könnyebb lesz megmutatni a közönségnek.

A fények rám világítanak. Torkomba gombóc nőtt. Az emberek szemei rám néznek. Bámulnak és várják a csodát. Lassan emelem a lábam. Elkezdek lépkedni. És amitől annyira féltem, a cipőtől, egész jó. Kényelmes benne és meg tudom tartani az egyensúlyom. Mivel már a lépés könnyű, rá nézek csábos mosollyal a kritikusokra és az újságírókra. Tovább megyek. A színpadvégén megállok, körbe nézek. És akkor észreveszek valakit a sorok között. Az izgulásom elmúlt és most már csak a szívem ver hevesen. Hát mégis eljött! Úgy, volt, hogy koncertjük lesz. És nem tud itt lenni velem. Fájt, de beletörődtem. És most még is itt van. Rám néz és mosolyog és tapsol. Rám néz és azzal a mosollyal néz rám, amit úgy imádok. Nathan itt van. És drukkol nekem. Én meg csak boldogabb vagyok. Lassan megfordulok. A kritikusok arca elégedett. Rach jó munkát végzett. De még nincs vége…

Az est végén:

Rachel a legjobb londoni divattervező és egyben a legfiatalabb is. Ezt mondták a kritikusok. Számos híres francia divattervező gratulált neki. És persze híres modellek engem sem hagytak ki a gratulációból. Sőt kaptam egy olyan felkérést, ami visszautasíthatatlan. Lehet, hogy kapok majd egy kisebb film szerepet a Mindhalálig te vagy a végzetembe, amibe rengeteg híres színész játszik.

De a legjobb a napba, az ünneplő buli volt. Párizsi Hilton hotel tetőteraszán volt egy kisebb összejövetel a londoni és a párizsi modellek és divattervezők között. A medence szélén pezsgőt iszogattunk. Sajnos egy kicsit többet ittunk a kelleténél és Nath sem volt ott, hogy kijózanítson. 

Rachel olyan őrültségeket csináltunk, hogy például az asztaltetején, mezítláb táncoltunk. Még jó, hogy nem voltak ott újságírók. De viszont a reggel érdekesen kezdődött. Egy idegen hotelszobában keltem fel, egy zuhanyfülkében. Rach nem volt sehol. Amikor kimentem a fürdőből egy csapat másnapos párizsi modell volt ott, akik nem hiszen, hogy ilyen állapotban tudtak angolul. Kiléptem a folyosóra. Nem volt rajtam a cipőm, így még a szőnyeg is hideg volt. Megkerestem a szobánkat. Rach nem volt sehol. Felmentem a tetőre. A lépcsőn szerencsémre egy helyes srácban szó szerint elbotlottam.

- Oh, bocsi! – láttam a srácon, hogy eléggé meg van lepődve. Ő is jól ki volt ütve és látszott rajta, hogy nem így tervezte volna az estéjét.

- Semmi baj. Hány óra van? – kérdezi aggóda. Közben megpróbált óvatosan feltápászkodni a lépcsőről.

- Fél kilenc. – az idő engem is meglepett, mert annyira fájt a fejem, hogy nem tudtam arra gondolni mennyi az idő.

- A francba. – morgott a srác. – Amúgy te hova indultál? – kérdezi kíváncsian.

- A barátnőmet keresem. Hosszú barna haj. Fekete miniszoknya és egy fehér selyem ing. Egy kis hajpánt volt a hajába. – mondtam, hátha látta.

- Fent van a tetőn. Az előbb lépett át rajtam. – mutatott az ajtó felé.

- Huh, köszi. Életmentő vagy! – mondtam hálálkodva a srácnak. Erre mosolygott. Elindultam az ajtó felé.

- Emlékszem rád. Fantasztikusan néztél ki abban az óceán kék koktél ruhában. – szólt utánam.

- Köszönöm. – mosolyogtam. – Én is emlékszem rád. Mrs. Elinor párizsi modell tanítvány vagy. Tetszett Mrs. Elinor ruhája. Mondd neki, hogy üdvözlöm. Tegnap egy jót beszélgettem vele. – nevettem, ahogy beugrottak az emlékek. Mrs. Elinor egy bámulatos hölgy. Remek ízléssel és baromi jó humorérzékkel.

- Oh, igen. Az öreglány nagyon jó fej. Majd mondom neki. – nevetett. Mikor kiértem a tetőre, Rach ott állt a korlátnál. Eléggé meggyötört és másnapos arca volt, neki is. Oda futott hozzám.

- Lily! – ölelt át. – Annyira aggódtam érted!

- Én is érted, azt hittem, hogy elraboltak. – nyugodtam meg.

- Nyugi megvagyok. És te is. Huh, ez így már sokkal jobb. Micsoda éjszaka volt ez… - nevetett Rach. Én csak halkan bólogattam, hiszen a fejem még mindig fájt.

29. fejezet: Igen, nem, talán…

- Nem! – mondtam pár perc után.

- De, miért? - nézett rám érthetetlenül. Szegény nagyon megijedt.

- Nyugi, nem veled van a bajom. Szeretlek. - mosolyogtam, hogy megnyugtassam.

- Akkor? - nézett még mindig.

- Tudod, én erre még nem állok készen. Nath, huszonegy vagyok. Hova siessünk? - mosolyogtam zavartan. Láttam, hogy nem igazán értette.

- Jaj, értem. - mondta végül. - Figyelj, ez a gyűrű egy pecsét, arra, hogy te az enyém, én a tiéd és senki, semmi nem állhat közénk. Nem kell még most a feleségemnek lenned, csak a menyasszonyomnak. - mondta, majd megcsókolt, hogy nyugodjak le. És rájöttem, igaza van. És én azt a gyűrűt büszkén viselem. Mivel én az ő menyasszonya vagyok, és erre büszke vagyok. Alig hittem el hogy ez pont velem történik. Pont akkor amikor Rach esküvői ruhát készít nekem. Azt hiszem, ezért még számon kérem.

Másnap is a gyűrű nézésével indult a napom. Nath elment egy interjúra, úgy hogy egyedül voltam. Eszembe jutott, hogy beszélnem kell Rachhel így áthívtam. Nem sokkal később ide is ért.

- Szia!

- Szia, gyere beljebb! – mondtam udvariasan.

- Gondolom kíváncsi vagy, hogy értem ide ilyen hamar? Nos, épp úton voltam…

- Nos, nem igen.

- Akkor? Mit szeretnél tudni?

- Csak azt, hogy tegnap éjszaka óta én vagyok Miss. Vindovn. – mondtam, míg a gyűrűt mutattam neki.

- Ez nagyszerű! Mikor lesz az esküvő? Lehetek koszorúslány?

- Lassíts! Még nem tervezünk esküvőt így koszorúslány sem lehetsz.

- Hogy-hogy nem?

- Hát… még nem állok készen, hogy meghozzam életem legnagyobb döntését.

- Értem…

- Viszont hogy lehet az, hogy pont azon a napon tervezel egy mesés esküvői ruhát, amikor este megkérik a kezem? – vontam kérdőre.

- Oh, nézzenek oda! Már ennyi az idő sietnem kell.

- Rachel!

- Na, jó. Szóval beszélgettem Nathhel hogy-hogy van, mi van veletek az ő szemében, érted? Ő meg átért arra, hogy mióta tervezi azt, hogy megkéri a kezed, de fél, hogy korainak tartod, nem szeretnél vele lenni meg hasonlók. Én meg bíztattam, hogy te szereted és ezt ő is tudja jól és tegyen egy próbát és kicsit beleéltem magam, jött az ihlet és meg csináltam a ruhát. – mondta elmosolyodva.

- Értem, jó tudni.

- De most tényleg mennem kell vár egy csomó újonc modell, akiket még meg kell hallgatni meg felvettem egy új varrónőt, őt meg be kell tanítani.

- Büszke vagyok rád! Olyan jól csinálod a munkádat! Csak így tovább. – mondtam nevetve, míg megveregettem a hátát.

- Kösz! Te mit csinálsz ezen a szép napos délutánon?

- Gondoltam, elmegyek vásárolgatni Evy-vel, mert azt mondta, hogy talált magának valami srácot. És nem történhet olyan, amit én ne tudnék. – mondtam, míg nevetve kikísértem Rachel. A nap ragyogott, szép napunk volt nem volt több 26 ⁰C-nál, a madarak csiviteltek, közeli parkból gyerekek hangját hallottam. Mélyet szippantottam a levegőből majd visszamentem a házba.

Evy pont a megbeszélt időpontban ért ide, azaz 3-kor. Rajtam egy rövidnadrág volt, egy top valamint egy balerinacipő. Evyn meg egy miniszoknya, pánt nélküli felső és egy magas-magas sarkú cipő.

- Szia! Indulhatunk? – köszönt kedvesen az arcán fülig érő mosollyal.

- Szia, persze hogy! – mondtam, míg felkaptam a napszemüvegemet, majd bezártam az ajtót.

Azonnal a plázába mentünk, és ahogy mindig a harmadik emeletről kezdtük és haladtunk lefele, majd a másodikon, pont a lifttel szemben volt egy kis kávézó ott szusszantunk egyet. A legfelső emeleten vettem pár új cipőt, farmert, pólót és két szoknyát. Míg Evy nem tudott dűlőre jutni két meseszép báli ruha között. Végül pedig csak annyit mondott „Nem hagyhatom itt őket egyedül. Mindegyiket megveszem.”  Szóval elértünk a törzshelyünkig. Lepakoltunk én rendeltem egy narancsos-csokis jegeskávét Evy meg egy banán turmixot. El is kezdtünk csacsogni.

- Szóval ki az a srác?

- Oh, ő olyan édes, Kedves, aranyos, törődő és…

- Hogy hívják a srácot? Már bocs hogy megzavartalak az ábrándozásban.

- Jaj, bocs, jó hogy szólsz. A neve Kevin, Kevin Louis Dane.

- Hol ismerted meg?

- Egy modell meghallgatás utáni bulin.

- Azt meg hogyan?

- Nos, mentem egy meghallgatásra 30-ból 10 embert vesznek fel és én benne voltam a tízben. Az ő apja meg a fotós és muszáj volt ott lennie. Sokat beszélgettünk és ő csak velem beszélt. Egy hotelben volt a buli, kimentünk a teraszra és onnan néztünk le a városra. Elkérte a számom és azóta minden nap beszélünk 2-órát.

- Ez nagyon aranyos. – Mondtam elmosolyodva.

- Oh, bocsi a telefonom. – mondta, míg táskájában keresgélt. – Ez Ő!

- Vedd csak fel – mondtam nevetve.

- Köszi. – Mondta majd felállt az asztaltól. – Szia!

Két órával később folytattuk a beszélgetést.

- Veled mi történt? – kérdezte kíváncsian.

- Semmi különös. Csak van egy modell lány, aki olyan ellenszenves velem. Nem tudom miért.

- Irigy. Én is ezért utáltalak először. Meg volt mindened, csinos arc, jó ruhák, az összes srác. Bármit megkaphattál pedig csak egy napja jöttél.

- Értem. Amúgy Corneliának hívják.

- Figyelj, minden helyre jön majd. – mondta majd megölelt. – Nekem most viszont randim van.

- Oh, jó randevút. Én is inkább haza megyek. Szia!

- Szia majd beszámolok!

28. fejezet: A fehér ruha

„Szép reggelre ébredtünk London! Az éjszakai eső elállt és most ragyogóan süt a nap. Persze vannak, akik ballábbal keltek fel. Nézzétek meg a 8. oldalon, hogy az ifjú királyi pár, milyen rosszul öltözött ma fel egy konferencia megbeszélésre. Borzalom!” - írták a pletyka rovatban. Semmi hír nem volt mostanában rólunk. Csak a királyi esküvővel foglalkoztak. Mindenhol Kate és Vilmos herceges pletykák, kitalációk, néhol valós dolgok voltak. Örültem is ennek. Legalább nem velünk foglalkoztak.

Éppen Rach új kollekcióját akartam megnézni. Készen lett a nyári darabokkal és azt akarja, hogy próbáljam fel őket. Bevallom, kicsit izgulok. Félek, hogy nem lesznek jók rám a ruhák és véletlenül elszakítom, vagy valami egyéb. Ha más ruháját tenném véletlenül tönkre, az nem zavarna, annyira. De ő még is csak a legjobb barátnőm…  

Bár az újság azt írta, hogy szép napos reggelre ébredtünk, mázlimra mire kiléptem a lépcsőházból, elkezdett szakadni az eső. Rach stúdiója nem volt messze, még is taxit kellett intenem, hogy ne ázzak bőrig.

- Hali, Rach! - köszöntem az ajtóból. Széles mosollyal jött felém, miközben egy gyönyörűséges ruhát tartott a kezében. Egy hosszú, földig érő, esküvői ruha volt az. Egy pár fodor volt rajta, de inkább az egyszerűségre törekedett. A derék résznél kezdtek a fodrok és csipkék lefelé lógni.  Pánt nélküli volt.  V alakba ívelt a dekoltázsnál. Remek és precíz munka.  Elképzeltem magam, ahogy ott állok az oltárnál ebben a gyönyörűséges ruhában, persze Nath mellett.

- E-ez gyönyörű, Rach. - vallottam be. Kicsit dadogva, az álmélkodástól.

- Tetszik? - kérdezte örvendezve. És nagyokat fújt. Mintha nekem készítette volna és arra várt, hogy tetsszen nekem. 

- Miért fontos az, hogy tetszik e nekem? - tértem a lényegre. Persze egy kicsit zavartan.

- Hát, ezt neked készítettem. - vallotta be izgatottan.  - Tudod, már 21 éves vagy, és Nath lassan 23 lesz. Gondoltam, lehet, hogy nem sokára eljön, azaz idő, hogy megkéri a kezed. És gondoltam jobb, ha előre megcsinálom a ruhád és akkor már nem kell azon pánikolnod, hogy mit veszel fel. Ha nem a virágokon, az esküvő dátumán, a torta, a gyűrűk és persze a többi más fontos dolog. - mondta megelégedve magával.

- Rach, te egyszerűen fantasztikus vagy! - mondtam, miközben megöleltem. Jó szorosan, mert féltem, hogy újra elveszíthetem… Mostanában mindig úgy búcsúztam el tőle, hogy elmondtam neki: „Te vagy a legjobb barátnőm. Remélem, tudod, hogy szeretlek. Szükségem van rád. Nélküled nem tudom elképzelni az életem…” És hasonló mondatok… Féltem, hogy újra itt hagy engem.

- Tudom. - nevetett a kis egoista. - Szóval, akkor tetszik? Egész éjjel ezen dolgoztam! - mondta, miközben ásított egy nagyot.

- Hidd el, megérte. - mondtam miközben újra megöleltem. - De szerintem Nath még nem tervezi ezt a dolgot. És én sem nagyon. Fiatalok vagyunk még! Hova sietünk… - nevettem zavartan, mert láttam, hogy Rach nagy mosolya lehervadt.

- Értem… - mondta komolyabban.

- De ez azért nagyszerű! - mondtam, hogy kicsit feldobódjon. Végül is igaz volt. Csodálatos egy ruha.

- Köszönöm. - mondta, majd egy mosolygott vetett felém, aztán mikor elfordult tőlem, láttam, hogy nem esett jól neki, az, amit mondtam. Próbáltam terelni a szót.

- Ez fűzős? - kérdeztem meglepetten.

- Igen, gondoltam jól kiemelné az alakodat. - mondta mosolyogva.

- Imádom! - örvendeztem. - Felpróbálhatom? - néztem rá kis kutya szemekkel.

- Hát, persze! - most már lelkesebb volt. Bent az öltözőben nem bírtam felvenni a ruhát. Teljesen bepánikoltam. Végig futott pár dolog az agyamon. Például, igaza van Rachnek. Már tényleg érett felnőttek vagyunk. Mi van, ha Nath nem akar velem komolyabb kapcsolatot tervezni. Mi van, ha nem szeretne családot alapítani, vagy nem engem szeretne menyasszonyának. Teljesen elfogott a pánik. Aztán a stúdióból egy ismerős férfihangot hallottam.

-  Lily, itt van Nathan. - „Jesszus!” - mondtam magamban. A ruhát bedugtam egy üres szekrénybe. Letöröltem a könnycseppjeimet, és mikor kinyitottam az ajtót, akkor ásítottam egyet, mintha azért lenne könnyes a szemem.

- Kicsim. - szólt Nath és nyomott egy puszit a homlokomra. - Na, hol van az a ruha, amit próbáltál? - nézelődött befelé az öltözőbe. De az ajtóban elálltam az útját. Rach mögötte mutogatott, hogy fogjam be a számat, az esküvői ruhát illetően.

- Tudod, ez egy szigorúan titkos darab. Rach csak is a bemutatóján akarja megmutatni mindenkinek. Csak ő a tervező és a modellje, én, láthatjuk. Meg persze még páran, akik szervezik a londoni divathetet. - mondtam hadarva, hogy hamar lépjünk túl a helyzeten. Láttam Racht, ahogy egy „Oké”-t mutat. Szóval jót hazudtam.

- Áh, értem. - mondta zavartan. Képtelen volt felfogni, olyan gyorsan mondtam.

- És te miért kerestél? - kérdeztem, miközben kiléptem az ajtóból, hogy kimenjek a stúdióba. Ott biztonságosabb volt. Ha én itt vagyok, akkor nem fog az öltözőben kutakodni.

- Csak hívtalak, de ki vagy kapcsolva. - mondta zavartan. Előkaptam a nadrágzsebemből a telefonomat.

- Oh, csak lemerültem.

- Oké… - mondta még zavartabban. Ez a zavartsága gyanús olt nekem.

- Van valami, amit el akarsz mondani? - néztem rá kérdően.

- Csak kérdezni. - egy kis remény szikra pattant fel bennem. - Nincs kedved ma eljönni velem Greenwich parkba? - bökte ki a kérdést. A szikra eltávozott bennem.

- De, ez jól hangzik. - mondtam mosolyogva, hogy végre meg nyugodjon.

- Ez remek. Mondanám, hogy nyolcra érted megyek, de mivel együtt lakunk… - nevetett.

- Gyere értem nyolcra, ide. Rachel összeválogatjuk a ruhákat. Te jó ég! Most rohannom kell a Rimmel London céghez. Megbeszélés lesz. - néztem az órámra. Nath arcára nyomtam egy puszit, Racht meg megöleltem, aztán ott hagytam őket.

A megbeszélés, baromi unalmasan telt. Nem is kellett volna ott lennem, mivel semmi hasznom nem volt. Csak a termékek állagáról és allergiás kiütéseiről beszélgettek, meg a többi dologról. A reklámról semmi szó nem volt. És még a telefonom is lemerült, szóval azzal sem tudtam elterelni az unalmat más felé.

Hatkor már Rach szalonja előtt ácsorogtam, bőrig ázva. De zárva volt, mert a kisasszony elment a drága szerelmével kávézni. Szóval fél órát vártam rájuk az esőben, és még hívni sem tudtam!

- Jaj, Lily! - szólt Rach a hátam mögött, miközben egy taxiból szálltak ki. - Miért nem hívtál? - aztán elő kaptam a tök süket telefonomat.

- Ezért. - mondtam egy gúnyos mosollyal. - Szia, Tom. Jó volt a kávézás? Legalább meleg és száraz helyen voltatok? - gúnyolódtam.

- Szia, Lily. Képzeld igen. - vágott vissza. Egy nyelvnyújtást elvégeztem feléje aztán ő meg csak nevetett rajtam.

- Ez a ruha jó lesz? - mutatott egy nyárias darabra. Egész szép volt. Tengerkék színe volt és egy bő szoknya volt az ujjatlan részhez hozzá varrva. Egy sárga szalag ölelte körül a derekát. - Mármint a randira. - tette hozzá.

- Tökéletes! - odáig voltam a ruháért. - De nincs hozzá cipőm…

- Ez milyen? - mutatott egyre, ami az ablak belső párkányán hevert. Fekete kerek orrú, fél magas, magas sarkú cipő. - És ez a fekete bőrdzseki hozzá. - mutatott a fogason lógó háromnegyed ujjas, igazi rockeres ruhára.  A hajamat kiszedtem a kontyból és ebből keletkezett göndör fürtök lógtak le a dzsekire.  Elővettem lila és fehér kockás, a szélén meg fehér csipkés esernyőmet és készen álltam a randira.

- Ezt szeretném odaadni neked. - nyomott egy kis dobozkát Rach az orrom elé. Kibontottam a szalagot és felemeltem a doboz tetejét. Egy nyaklánc volt benne, amin egy „BFF” feliratú és egy szívecske medál volt rajta. Rach kihúzott a pólója mögül egy ugyan olyan nyakláncot.

- Ez tisztára olyan, mint a gimibe… - emlékszel a gyűrűre? - nevettem. Aztán elővettem egy kis dobozkát a táskámból, amiben az akkori barátság gyűrűnk volt.

- Még meg van neked? - örvendezett. - Nekem is. Csak nekem otthon van, a laptopom mellett díszeleg. - nevetett. Aztán felraktam a nyakláncot. Pont illett a pánt nélküli szerkómhoz.  Aztán megöleltük egymást, és ekkor pont egy kocsi dudája megszólalt. Lesiettem a lépcsőn és egy fekete taxi várt rám. Nathan szállt ki belőle. Ő is szépen ki volt öltözve, mint én. Háromnegyed ujjas öltönybe volt, egy nyakkendővel és egy inggel. Besegített az autóba és elindultunk a parkba. Féltem, hogy mi fog ott ránk várni.

Mikor oda értünk, egy kis asztal várt ránk. Meg volt terítve. Csak mi ketten voltunk egy szép bükkfa alatt, a holdfényes éjszakában. Gyönyörűséges volt. De nem ez volt az est fénypontja.

- Lily. - kezdte Nath, a beszédjét. - Egy jó ideje ismerjük már egymást. Sokszor voltunk külön… de többet voltunk együtt. És az együtt töltött éveinkbe nagyon szerettük egymást. És ez most is így van. Sőt talán még jobban. Hiszen ebben a négy évben, iszonyatosan hiányoztunk egymásnak. És mivel az idő nem állt meg, mi is felnőttünk. Az öltözőben egy érett nő állt előttem. Most meg egy igazi nő, egy dögös nő, ül itt velem szemben. És azt hiszem, nem tudnék mást itt elképzelni a helyedben. Sőt, nem hiszem, ha nem tudom. És azt is, hogy nem akarom mással leélni az életemet, csak is veled. Ezért… - mondta, majd mély levegőt vett. Felállt az asztaltól és letérdelt elém. A szívem elkezdett nagyon hevesen kalimpálni. Majd kiugrott a helyéről. A víz is levert és elkezdett remegni a kezem. Ilyet nem sokszor szoktam átélni. És főként azok borzalmas a pillangók a gyomromba… - Szóval, Lily, lennél a feleségem? - és még mielőtt megkérdezte volna, kihúzott egy fekete dobozkát a zakózsebéből. A kérdés után azt kinyitotta, és egy gyönyörű szép ezüst gyűrű volt benne. Vékonyka volt, de a közepén ott virított egy szép és hatalmas, persze nem olyan nagy, gyémánt. Amikor a holdsugár rávetődött, egyszerűen gyönyörű volt. Kábé, lehet mondani, lefagytam a meglepettségtől, ezért Nath kénytelen volt újra feltenni a kérdést.

- Lily, hozzám jössz feleségül?