- Mi történhetett? – kérdeztem aggódva.
- Nem tudom, talán… - kezdte, de félbe szakította egy robaj oda kintről. Valaki babrálta az ajtót. Közelebb bújtam Nathez és ő erősen magához ölelt. Az ajtó nyikorogva kinyílt és benne két alakot lehetett kivenni. Majd ahogy rájuk vetült a fény láttam, hogy Toby és Rach az.
- De jó hogy itt vagytok! – kiáltottam majd felkeltem a földről és Rachez mentem majd a nyakába ugrottam.
- Úgy féltem, hogy későn érünk ide. – mondta idegesen Rach.
- Én meg attól, hogy többé nem látlak titeket.
- De hogy jutottatok át az őrökön? – kérdezte Nath meglepődve.
- Könnyen csak bevetettem a harctudásom. – mondta Toby.
- Ne szórakozz kicsim – kezdte Rach. – csak a rendőröket hívtad fel te bolond. – majd megölelte Tobyt.
- Na, jó nem igazán úgy történt, ahogy mondtam. De a szándék a fontos.
- Jó ezt megbeszélitek később, de most lépjünk le innen. – mondtam megszakítva a beszélgetésüket. Majd szépen lassan felmentünk az emeletre. Ott fent minden tele volt rendőrökkel. Az összes ember rablót meg még ki tudja mit elkapták. Még kicsi B-t is.
- Azt hiszem végre vége mindennek. – jelentette ki Rach.
- Remélhetőleg. – mondtam én is. – Toby neked meg se köszöntem a nagy hősiességedet. – mondtam nevetve.
- Azért ám. Enyém volt a piszkos munka. – mondta ő is viccelődve én pedig a segítséget egy öleléssel köszöntem meg.
- Öhöm. – mondta kicsit krákogva Nath.
- Ne légy féltékeny. – mondtam majd egy puszit nyomtam az arcára.
- De én nem vagyok az! – duzzogott. – Mert én legalább ott voltam veled és vigyáztam rád!
- Nyugi! – mosolyogtam rá és ő is visszamosolygott én rám majd átkarolt és így osontunk ki az épületből.
Másnap Nathhel, a házunknál tábortüzet raktunk, amire meghívtuk Rachelt, Tobyt és Edet is. Mályvacukrot sütögettünk és a tábortűz mellett dalokat énekeltünk. Hangulat jó volt. Én és Nath félre vonultunk beszélgetni.
- Miért hívtad meg Edet? – puhatolóztam.
- Mert kíváncsi voltam milyen képet vágsz. – viccelődött.
- Persze. De most komolyan! – nyaggattam.
- Hát tudod, egy kicsit megkedveltem. – nézett rám mosolyogva.
- De ugye nem úgy? – viccelődtem most már én is. Mert persze ennek örültem, mert Ed most már a legjobb barátom.
- De hogy! Bebizonyítsam? – nézett rám rosszfiúsan. Imádtam… Aztán közelebb hajolt hozzám, és már majdnem összeért az ajkunk, de valami megzavart minket. Vagy inkább, valakik…
- Emberek, hölgyeim és uraim! A The Robbers a házban! – kiáltotta a négy srác egyszerre.
- Srácok! – örvendezett Nath. – Ti meg mi a fenét kerestek itt? A legrosszabb pillanatban persze. – tette hozzá az öröme után egy kis bosszúsággal.
- Ismered ezt a négy elme roggyantat? – kérdezte Rach, miközben felálltak Tobyval és Eddel a tábortűztől.
- Persze. Ők az én legjobb haverjaim. Mi vagyunk a The Robbers! – mutatott a srácokra és magára.
- Jay! – ugrottam a régi haverom nyakába.
- Kicsi Lily. – ölelt meg ő is. Szinte olyannak éreztem, mintha a bátyám lett volna.
- Hogy kerültetek ide? – néztem rájuk. Hiszen már rég nem láttam őket. Mivel Tom és Max más suliba került. Siva és Jay pedig a mi sulinkba, de nem a mi osztályunkba. Így csak Nathtel tudtam tartani, úgy igazán a kapcsolatot. És amúgy be kell vallanom, mindannyian nagyon megemberelték magukat. Férfiasabbak lettek és már nem azok az undok, pattanásos hülye srácok. Ha nem négy jó képű, és izmos, rendes és hülye srác. Mert azért a humorérzékük még megmaradt. Meg persze itt van Nathan is, őt sem kell elfelejteni.
- Hát csak személyesen szerettük volna elmondani a haverunknak, hogy… van egy kiadó… ami… LEMEZSZERZŐDÉST ajánlott nekünk! – kiáltották egyszerre. Nath azt sem tudta, hogy hova fusson örömében. Először a srácok nyakába ugrott, utána meg engem ölelgetett.
Mikor a nagy öröm egy kicsit pangott, akkor elkezdtünk a múltról beszélgetni, hogy mi volt eddig velük. De Rach oldalba bökött, hogy elfelejtettem valamit…
- Jaj, srácok. Hát persze. Ők itt az új barátaim, Rach, Toby és Ed. – mutattam be őket nekik.
- Hello. – köszönték egyszerre mind a hárman.
- Én Tom vagyok a legmenőbb tag, ő itt Max, akit nem nevezünk hajas babának, ez a magas, jó képű srác sajnos nem én vagyok, de ő itt Siva és az a nagy hajú pedig Jay. – mutatta be magukat Tom. – És itt van a mi kis szerencsecsillagunk Nathan, de őt már nem kell bemutatnom. – paskolta meg a vállát.
Az egész este jól telt el. Annyit nevettünk a srácokkal együtt. Nagyon hiányoztak már.
De valami nekem akkor is furcsa volt…
- Rach, beszélhetnénk egy kicsit? – fogtam meg a kezét, és még mielőtt válaszolt volna, én már elráncigáltam onnan.
- Persze! – mondta.
- Egész este olyan fura vagy. Én nem is tudom. Két variációm van. Első, nagyon fáradt vagy a megmentősdi után és ezért nincs kedved velünk nevetni. Vagy a második, zavarban vagy valami, vagy inkább valaki miatt… - faggattam ki.
- Hát! – kezdte.
- Ne folytasd. Itt jön Toby. – szóltam, még mielőtt azt mondta volna, amire számítottam.
- Bocsi lányok, hogy megzavarom a báj csevejt, de elrabolnám a barátnőmet egy pillanatra. – fogta meg Rach vállát.
- Persze nyugodtan. Úgyis tudom a kérdésemre a választ. – mondtam erősen hangsúlyozva, hogy felőlem Rach lebukott. Sokkal távolabb álltak meg. Én meg visszamentem a tábortűzhöz. Ott tovább folytatódott a nosztalgiázás és Ed is beszállt pár fura történettel. Öt perc után Ismét fura dolog történt. Tom félrehívott beszélgetni.
- Egy percre. – mondta majd a fejével a ház oldala felé mutatott. Én pedig követtem.
- Mit szeretnél? – érdeklődtem. – Valami nagy fontosat gondolom, mert szinte mindent elmondanál a fiúknak.
- Tudom, de ez személyes. Mert te jobban ismered őt. – s az utolsó szót hangsúlyozta.
- Kire gondolsz? – bár sejtettem.
- Hát tudod Rá.
- Kire? – csak azért is piszkáltam egy kicsit.
- Ne szívass.
- Nem szívatlak. Fogalmam sincs, kiről beszélsz. – mondtam gúnyosan vigyorogva.
- Hát… Tudod… Rachre. – nyögte ki végül. Erre elmosolyodtam. Tomról köztudott volt, hogy évek óta nem volt szerelmes. Sok lány volt belé szerelmes, de ő egy után sem fordult meg.
- Jaj, valaki szerelmes. – mondtam nevetve.
- Ez nem vicces. – szomorodott el.
- Jó sajnálom, de nálad ez furcsa és ritka is.
- Tudom én se értem, de valahogy ő más, mint a többi lány.
- Tom, de neki barátja van. - És ahogy ezt kimondtam láttam, hogy Toby lelép, s hogy Rach éppen hogy nem fakad sírva. – Menjünk inkább vissza, mondtam majd elindultunk a tábortűz felé. Én leültem Nath mellé, aki azonnal átkarolt Tom pedig az üres helyre. Rach még nem ért vissza. Több percig ott állt és nézett abba az irányban amerre Toby ment. Arra vártam, hogy visszajöjjön Rach. De csak nem jött, megsajnáltam és odamentem hozzá.
- Bocsi fiúk, de beszélnem kell Rachhel. – Mondtam majd felé vettem az irányt. – Rach, mi történt?
- Toby… sza… szakí… szakított velem – nyögte ki s sírva fakadt.
- Istenem Rach, de miért?
- Mert neki is furcsa volt, hogy szótlan voltam és nem mondhattam el neki az igazat. Azt mondta, ha titkolózok előtte, akkor nem is szeretem igazán. És hogy köztünk vége mindennek. – s most még keservesebben zokogott. Elnéztem a fiúk fele és láttam, hogy mindegyik minket néz. De Rach hamar összeszedte magát.
– Menjünk vissza a többiekhez és érezzük jól magunkat. – Mondta majd felpattant a földről. S visszasiettünk. Én Nath ő pedig Tom mellé ültünk.
- Mi volt a baj? – kérdezte Tom azonnal Rachet.
- Semmi csak fáradt vagyok. – mondta s ezzel le is zárta a témát. Mindenki elfelejtette azt a sírós részt és elkezdett nevetni és hülyéskedni. Tom minden egyes poénjánál Rachre nézett, aki önkénytelenül is nevetésbe kezdett. Így ment ez addig amíg Ed nem kapott egy sms-t le kellet lépnie. Aztán Tom felállt s egy mély levegőt vett.
- Rach beszélhetek veled? – kérdezte majd felhúzta Racht a földől.
- Persze mért is ne. – mondta Rach. Tom megfogta a kezét és bevezette a házba. A szemünkkel követtük őket.
- Haver ez mi volt? – kérdezte Max mikor eltűntek.
- Igen, Tom olyan… - kezdte Siva.
- Furcsa, nem? – fejezte be Jay.
- Pontosan, mit beszéltél vele? – vont kérdőre Nath.
- Nos, hogy is mondjam… a tesótok szerelmes. – s az utolsó mondatot hadartam.
- Ezt nem mondod komolyan? – lepődött meg Max.
- De. Tudom fura de, oda meg vissza van Rachel ért.
- Azt hittem örökre egyedül lesz majd – mondta Siva – De ez jó hír. Örülök.
Mikor vissza értek mintha mi sem történt volna folytattuk a beszélgetést…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése