***
Új rész! Remélem elnyeri tetszéseteket, és komiztok ide vagy chatbe, esetleg reklámoznátok minket, hogy minél több olvasóra tegyünk szert! Mindenkinek megköszönnénk a visszajelzéseket/reklámokat mert tényleg nagyon fontos lenne! A következő rész kivételes lesz, beleviszek egy kis újítást, s remélem az is tetszeni fog nektek. Viszont leszek olyan gonosz hogy nem mondom el mi lesz benne az új! :D Hadd nyüstöljelek titeket! :P
***
- Nath. – szólítottam meg újra, s ő megrázta a
fejét.
- Lily, úgy örülök, hogy jobban vagy! – mondta
hatalmas vigyorral. – Szólok az orvosnak. – állt föl.
- Ne! Ne menj el! Túl sokat voltam nélküled,
most nem mehetsz el.
- Én végig itt voltam melletted, sosem bírnálak
itt hagyni. – fogta meg a kezemet, s megcsókolta a homlokomat. – De hívnom kell
egy orvost, mindjárt visszajövök, ígérem. – mondta majd kilépet a kórteremből. Addig is
jobban szemügyre tudtam venni a termet.
Az egész kék és fehér csempékkel volt körbe rakva. A
teremben két ágy volt, de egyedüli betegként feküdtem itt. Mellettem volt egy
kis polc, melyen rengeteg szebbnél szebb virág és plüss mackók voltak.
Folyamatos és egyenletes pityegést hallottam. Több gép is volt körülöttem,
melyek életben tartottak, ezeken a napokon. Lejjebb néztem a lábam felé, s a
jobb lábam gipszben volt és fel volt emelve. Hirtelen a fejem elkezdett
szörnyen hasogatni és szédülni kezdtem. Ekkor jött vissza Nath nyomában egy
orvossal, Rachelel, Evelinnel és a The Robbers 4/5-ével.
- Lily! – rohant oda hozzám Evy és Rach és
mindketten megöleltek.
- Úgy örülünk, hogy jobban vagy! – mondta Jay
mosolyogva. – Nagyon aggódtam érted. Mondjuk, Nathant nem tudom felül múlni…
- Azért mert nem a te hibád volt az egész. –
morogta Nath.
- De a tiéd sem. Mindent hallottam, azt is
mikor magadat hibáztattad, és nem a te hibád… Megtörtén, szóval hagyd abba! –
torkoltam le. – És doktor úr, megmondaná mik is a tüneteim…– nyúltam a
tarkómhoz.
- Igen, nos, meglepetésemre kevés sérüléssel
megúszta. Az arcát szerencsére nem találta el egy üvegszilánk sem nem úgy, mint
a karját. A lába eltört, ahogyan pár bordája is. Még pár napig bent tartjuk, de
fel fog épülni.
- Köszönöm doktor úr, kaphatok fájdalom
csillapítót? Szörnyen hasogat a fejem. – mondtam.
- Persze majd a nővér hozza. – mondta és
elsietett.
- Nath, most mondjuk el nekik? – kérdeztem
felnézve a lovagomra.
- Nem muszáj bele menned, ha nem szeretnéd. –
lépett oda mellém.
- De szeretném és nagyon is. – fogtam meg a
kezét.
- Beavatnátok minket is a titokba? – kérdezte
Rach furcsán.
- Na, jó… Szóval én és Lily összeházasodunk…
- Mikor? – lepődött meg Tom.
- Talán jövő héten, még rengeteg dolgot meg
kell szerveznünk. – szóltam bizonytalanul.
- Hát ez elképesztő! – örült Evy.
- Gratulálunk! – mondták egyszerre, mind a
hatan. De valami kicsit furcsa volt…
- Rach minden rendben van? – szóltam a földet
pásztázó lányhoz.
- Mi?! Persze… Mi baj lenne?
- Nem tudom csak mintha szomorú lennél.
- Dehogy… - rázta a fejét ijedten. – örülök,
hogy jobban vagy és annak is, hogy friss házasok lesztek. Legyetek boldogok
együtt!
- Ó… és a divathét? Cserbenhagytalak… -
mondtam szomorkásan
- Nem
hagytál cserben! – szólt rám azonnal. - Addig felvettem egy másik modellt, csak
ideiglenesen persze. Ha meggyógyulsz, újra átveheted a helyét. Igazából az a
modell Evy.
- Igen, és megnyugtatlak, nem veszem el a
munkádat. – kacsintott rám. Örülök, hogy jóban lettek, hiszen még régebben meg
tudták volna fojtani egymást egy kanál vízben is…
~ 1 héttel később ~
Vége a fekvőbetegségemnek, és immáron járógipszben élek, ha
minden igaz az esküvőm előtti napig… Már csak egy hét és az is itt van. Te jó
ég! Csak egy hét? A dátum már meg is van… Június 20… Ha minden igaz a Szajna
folyón, egy magán hajón lesz a szertartás. Csakis családi és szűk baráti
körben. Kerülve a feltűnést, a lesifotósokat, és az őrült rajongókat. Még kell
a torta, étel-ital, Nath-nek egy öltöny, virágok és a gyűrűk. Egy kis listára
vezettem le mindezt, mikor megcsörrent a telefonom. Rach hívott.
- Szia! Nos, van egy kis gond…
- Mi? Mi az? – kérdeztem idegesen, kicsit
félve hogy megint valami bajba került.
- Nos, a régi szalonomból nem hozhattam el egy
ruhámat sem, úgyhogy újra meg kéne tervezni a mennyasszonyi ruhát… a terv végül
is meg van, csak kellenek a méretek. Be tudsz most jönni?
- Persze megyek, azt hittem már valami nagyobb
baj van.
- Dehogyis. Na, siess, szia! – és kinyomta.
Felkaptam a táskámat, a telefonomat és indultam is Párizs belvárosába. Taxit
fogtam, hogy hamarabb odaérjek. Belépve a kis terembe Megláttam Racht egy
asztalnál…
- Szia! – mondta.
- Szia – köszöntem boldogan és megöleltem. –
van valami baj?
- Baj? Miért lenne baj?
- Mert olyan szomorú vagy…
- Nem semmi… nem fontos. Itt van a ruhaterv. –
mutatta felém kicsit boldogabban. De én átláttam rajta. A ruha pedig egyszerűen
mesés volt. Hasonlított az előzőre, csak hátul hosszabb volt egészen a földig
leért. Apró virágok és gyöngyök díszítették, a derékrészénél pedig egy lenge
anyag volt átkötve.
- Ez gyönyörű! De akkor is mondd el mi a baj.
- Nincs semmi baj Lily.
- Nem Rach, ismerlek.
- Nem akarlak ilyen apróságokkal zavarni, és
elrontani a kedved…
- Nekem bármit elmondhatsz. – ő csak megrázta
a fejét. – Velem kapcsolatos? Nathhel? – újabb fej rázás. – Az esküvővel?
- Nem teljesen. – fordult el.
- Tommal? – mire ő csak felsóhajtott.
- Igen… - csak a földet nézte, míg nekem
háttal állt.
- Mit művelt?
- Semmit és épp ez a baj.
- Mi? Én ezt nem értem…
- Csak az, hogy, Nath már rég megkérte a
kezed, meg nem sokára esküvőtök van… Holott Tom… annyiszor közel állt már
ahhoz, hogy elveszítsen és semmi… - sóhajtott. – de inkább hagyjuk ez nem olyan
fontos. Leveszem a méreteket.
- De ez nem is olyan nagy baj… Tom, csak
nehezen mutatja ki az érzéseit, de szeret téged! – próbáltam megoldani a
helyzetet, mag ő a derekam köré tette a mérőszalagot.
- De nem annyira, hogy elképzelje velem az
életét…
- Istenem, hisz most is együtt laktok! Lehet,
hogy ő sem akarja elsietni, mint ahogy én sem akartam.
- Lily, kérlek, hagyjuk… - sóhajtott fel. - Meg is lennék. Egy fehér selyemszerű anyagból
lesz a ruhád.
- Ez is fűzős lesz?
- Igen, szeretek fűzős ruhát készíteni. –
mosolygott. – Hogy van a lábad?
- A járó gipsz sokkal jobb mintha egész nap az
ágyban feküdnék. Persze nem jobb, mint egy épp láb, de azért valami. De engem
nem hagy nyugodni ez a Tomos ügy…
- Jaj, Lily ne érdekeljen. Majd megoldjuk.
Talán egyszer csak rájön… Rájön az érzéseire…
- Csak lehet, hogy neki az még gyors lenne…
Tudod… Tom sosem volt, azaz egyenes ember, sosem volt elég komoly egy
kapcsolathoz sem…
- De a mi kapcsolatunk komoly és nekem fontos
ő… mert… mert szeretem. – Láttam, ahogy egy könnycsepp legördül az arcán da
azonnal letörli. Odamegyek s megölelem, szomorú vagyok, hogy nem tudok mit
tenni.
- Beszéljétek meg, és minden rendbe jön. Hidd
el! – Egy mélyet sóhajtott s letörölte könnyeit.
- Rendben. De most menj… biztos még sok dolgot
meg kell szervezned. Egy szót se Nathnek a ruháról. Viszont szólj neki, hogy
megjött az öltönye és szinte biztos, hogy be kell belőle venni.
- Rendben, megmondom. Szólj, ha kell segítség!
- Óóó… ugyan, azt majd megoldom. – legyintett.
Mindig is erős személyiség volt, aki sosem volt hajlandó segítséget kérni. Még
akkor sem, amikor hatalmas szüksége lett volna rá. –Valamikor ilyenkor jönnek a
szüleim és Kly engem meglátogatni… De ha az esküvődön jönnek, én akkor is arra
megyek el.
- Együtt jönnek az én szüleimmel. Tudod,
mindenképp itt akartak lenni az esküvőmön, amit nem is csodálok. Ez a
legfontosabb nap egy lány életében, nem?
- De… Biztos örülni fognak.
- És ha az nap jönnek, eljöhetnek ők is rá. –
kacsintottam. – Még mielőtt elfelejtem. Szeretnélek megkérni, hogy légy a
koszorúslányom.
- Ez komoly? Rendben egyértelmű… - mondta
boldogan és megölelt.
- De igazad van sietnem, kéne… és ha jól látom
az ott Tom kocsija.
- Mi? – kérdezte döbbenten.
- Tudod, mit most kettesben kell lennetek.
Szia, és sok sikert. – öleltem át.
- Szia. – köszönt ő is. Az ölelésünk után kiléptem
az ajtón, s taxiból néztem még, ahogy Tom belép a kis szalonba…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése