14. Fejezet: A banda…

Haza érkezve még mindig kissé feldúlt voltam Nath miatt. A volt otthonomra gondolva még mindig könnyek szöktek a szemembe. De most nincs időm nosztalgiára. Az már meg volt. Most ezt meg kellet osztanom valakivel. Egyből Rach jutott eszembe. Összeszedtem magam és elindultam. Az őszi szél pelecsapott az arcomba. Reméltem Rachelék otthon vannak. Elértem a házuk elé és bekopogtam az ajtón. Az ajtót egy vörös hajú idegen lány nyitotta ki.

- Szia! – köszöntött kedvesen. – Segíthetek valamit?

- Szia, igen Rach itthon van?

- Persze a szobájában van a pasijával. Megtalálod ugye?

- Igen, köszi. – majd elsuhantam mellette. Volt benne valami, amitől kissé kínosnak éreztem a találkozást, de ezzel nem törődtem elértem Rach ajtajához és bekopogtam rajt. Rach nyitott ajtót.

- Rosalie mit nem találsz… oh, szia Lily. Azt hittem megint Rose az gyere beljebb. – mondta majd beljebb tessékelt. Toby az íróasztalnál ült.

- Szia Lily még téged is lehet itt látni? – kérdezte Toby mosolyogva.

- Igen csak visszamentem a régi otthonomba. – mondtam majd visszamosolyogtam.

- És mi volt? – kérdezte Rach. Én egyből Tobyra néztem.

- Nyugodtan mondd én is kíváncsi vagyok rá. – mondta végül gondolom a tekintetem miatt. Leültem Rach ágyára s elkezdtem mindent mesélni az elejétől a végéig. Amikor az Edes részhez értem egy könnycsepp jelent meg a szemembe, de gyorsan tovább is léptem rajta még mielőtt elkezdenek záporozni a könnyeim.

- Aszta elég rossz látogatás lehetett…- mondta Rach. Gondolom lesokkolta Ed tette.

- Leütött egy farkast. Hát ez Király. – Mondta Toby is. Az ajtó fele pillantottam, ami résnyire nyitva maradt és egy kis gyereket vettem észre az ajtóban. Láthatóan Rach is észrevette, mert ezt súgta:

- Elküldjem vagy Beengedjem?

- Engedd be. – súgtam vissza neki. Erre Rach elmosolyodott.

- Kly gyere csak ide most!

- Nem hallgatóztam tényleg esküszöm csak pár perce jöttem. – mondta kiskutya szemekkel. Majd felém fordult. – Megcsaltál?

- Ahá, most meg vagy. – mondta Rach miközben felugrott a foteljából.

- Na, jó hallgatóztam, de ha egyszer a feleségemről van szó. – erre Rachből és Tobyból kitört az eddig fojtogatott nevetés.

- Figyelj Kly – kezdtem. – én, kedvellek, de értsd meg túl fiatal vagy. Nem veled van a baj. Csak…

- Ne fojtasd értem nem vagyok olyan, mint az a bizonyos Nath nem haragszom. – mondta majd kilépet az ajtón.

- Aszta ez egész jól ment - mondta Rach.

- Ó tényleg Rach még mielőtt elfelejtem. Ki az a vörös hajú lány?

- Ő csak Rosalie, Rosalie Miranda Fox az unokatesóm.

- Tényleg?

- Igen és még mielőtt megkérdezed, a szülei üzleti okokból távol vannak, ezért van nálunk. De nem a mi sulinkba fog járni.

- Értem. – Mondtam majd az ablakon át egy erős szél tört be. S egy kupac papírt fújt szét.

- Kapjátok el őket! – Kiáltotta Rach aki már legalább a felét összeszedte. Mókás volt látni miként kapkodják egymás után a lapokat. Sikerült az összeset elkapni és Toby azonnal becsukta az ablakot.

- Köszi, a segítséget. – mondta Rach kissé zihálva.

- Nincs mit, de mik ezek? – és elkezdtem olvasni az egyik lapot.

- NE!

- De hisz ez egy dal. Te dalokat írsz?

- Igen, de nem olyan jók…

- Énekeld el a kedvencedet – mondtam.

- Igen kicsim. Énekeld el. – mondta Toby is.

- Hát jó – mondta majd megköszörülte a torkát és bele kezdett.

- The sky darkened

The clouds came

The two of us stood on the shore

On the other hand we took a

You said you love me

I said, I'm much better.

You're discussing this

And I gave you the truth. – majd a kórusnál én és Toby is beszálltunk.

- But life has changed.

When another girl was there

My my space.

But life has changed

When I can not say that

I love you.

But life has changed

The moon has not light it

as that night.

- Also made ​​me

And I was not the first

With whom you have done this.

You're not afraid of the truth?

How then will you be back?

You're not afraid of the truth?

You have to grab this deal.

- But life has changed.

When another girl was there

My my space.

But life has changed

When I can not say that

I love you.

But life has changed

The moon has not light it

as that night.

- Someone new will come

Who is going to hurt you.

Someone else will come.

Who would avenge your actions.

Watch out little boy

Someone who will get ugly.

- But life has changed.

When another girl was there

My my space.

But life has changed

When I can not say that

I love you.

But life has changed

The moon has not light it

as that night.

But life has changed.

When another girl was there

My my space.

But life has changed

When I can not say that

I love you.

But life has changed

The moon has not light it

as that night.

- Ennyi lenne.

- Ez nagyon jó. Bandát kéne csinálnunk. - mondta Toby. – Én dobolnék!

- Én meg tudok basszusgitározni. – Mondta Rach. – De az éneklés nem az én asztalom.

- Azt elvállalom én meg gitározok is. – mondtam én is.

- De az összes számom zongorással íródott kell még valaki. – Ekkor benyitott Rosalie.

- Hallottam zongoristát kerestek én szívesen beállok.

- Nagyszerű megvan a bandánk! – mondtam Rachelel együtt…

13. fejezet: Még egy nap otthon

Délelőtt Nathtel összeszedtük a cuccainkat és haza mentünk. Legalább is ő haza kísért.

-         Ez lesz az utolsó napom itt. – mondtam, miközben Nath szívfacsaró nézéssel nézett rám.

-         Haza mész? – nézett még mindig.

-         Haza kell mennem, Nath. Hiszen ott a családom, a sulim. Tudod, hogy nem maradhatok itt. – mondtam miközben megöleltem. Szorosan ölelt ő is. Régebben annyira szerettem hozzábújni, mivel magasabb volt nálam jól oda tudtam fészkelődni a szívéhez és hallottam, ahogy dobogott neki. És most csak a válla fölött néztem a levegőbe. Talán ugyanúgy szerettem őt, mint régen. De nem volt neki elég hely, oda bent, mivel ott volt Ed is. Csak az a baj, hogy ő már mást csókol, míg én szenvedek nélküle.

-         De az is lehet, hogy csak egyszer történt meg! – fakadtam ki, miközben ellöktem magamtól.

-         Mi? – nézett rám értetlenül.

-         Hát, tudod. Ed és egy másik lány.

-         Jaj, már megint ez. Lily, fogd föl, megcsalt! – oktatott ki.

-         De nem hinném! – vágtam vissza miközben egy grimaszt vágtam feléje.

-         Jó, akkor higgy, amit akarsz. Én csak próbálok rajtad segíteni, hogy ne csalódjál.

-         Miért csalódnék, hisz Ed szeret! – vetettem oda az igazságot.

-         Honnan veszed? Onnan, hogy mondta? Mondani bármit lehet. – kötekedett és közben a szemét forgatta.

-         Nem érdekelsz. Én bízok benne.

-         Bízol benne? Akkor tegnap miért sírtál egész végig? Miért csókoltál meg, bosszúból vagy szeretetből? Őszintén, kérlek. – mondta könyörögve.

-         Őszintén? Jól van, bosszúból. – azzal becsaptam előtte a bejárati ajtót.

-         Kösz. Én is szeretlek. – kiabálta ott kintről. Én meg sírva felrohantam a szobámba.

-         Utállak. – ordítottam le az erkélyről, miközben ő kifelé ment a kapun.

-         Szeretlek. – kiáltotta vissza. Közben gúnyosan mosolygott. Egy évvel ezelőtt, ez a mosolya után, lerohantam volna és megöleltem volna. De most legszívesebben a férfias pontján rúgtam volna.

-         Miért csinálod ezt velem? Miért nehezíted meg az életem? – bőgtem és ordítottam egyszerre.

-         Mért, szerinted te nem ezt csináltad velem? Szó nélkül, fogtad magad és elmentél. – játszotta a mártírt.

-         Igen? Te nem jöttél oda, amikor a barátaim ott voltak. Csak te nem voltál ott!

-         Tudod, mennyire utálok búcsúzkodni. És haragudtam rád.

-         Miért? – mondtam kicsit komorabban már. És közben a könnyeimet töröltem. Majd Nath közelebb jött az erkélyhez és feldobott egy csomag papírzsepit. Aztán bejött a házba és feljött hozzám az erkélyre. Ez nem volt valami Rómeós jelenet, mert feljöhetett volna az erkélyen is… De ő a lépcsőt választotta.

-         Mert szerettelek és szeretlek most is. – mondta miközben megfogta a derekam és közelebb húzott magához. – Emlékszel a költözésteke előtti éjszakára?

-         Igen. – mondtam borúsan miközben közelebb hajoltam hozzá és bezárkóztam a karjaiba, hogy ne halljam az igazságot. Az érzéseit. Mert igen, igaza volt. Önző voltam.

-         Na, szóval. A kertünkbe voltunk. A cseresznyefa alatti hintaágyunkban. Te az ölemben ültél és a macskánkkal játszottál. Én csak téged néztelek, és csodáltalak.

-         Csodáltál? – néztem rá kérdően.

-         Igen, mert te egy nagyszerű lány vagy. És keresve sem találnék nálad jobbat. Te pedig akkor ott ültél velem, és amikor rám néztél a csillogó szemeddel, láttam benne, hogy szeretsz. Pedig én, nem érdemellek meg téged.

-         Ez butaság. Nath, te is tudod, hogy a suli összes csaja oda van érted. Meg hamarosan a világ összes csaja, ha befut a bandátok. – próbáltam felvidítani és elfelejtetni vele a múltat és az önbizalom hiányát. De nem sikerült.

-         Köszi, de ezt csak azért mondod, mert a barátom vagy. – nézett rám szomorúan.

-         Igen.  A barátod vagyok. Ezért nem hagyom, hogy itt vergődj nekem. Szóval most ezt fejezd be! – utasítottam, egyre határozottabban. – Figyelj, Nath. Én, szeretlek. Lehet, hogy van mellettem még egy fiú, akit ugyanúgy szeretek, mint most téged. Szóval az én szeretetem feléd, nem múlt el. Ott van bennem, mélyen. De most a körülmények, Edhez kötnek. De hidd el, őt soha nem fogom úgy szeretni, mint az első szerelememet. Vagyis téged. – mondtam mosolyogva, miközben ő a cipőjét nézte. És ahogy befejeztem a mondatomat, felemelte a fejét. És láttam, hogy mosolyog. És visszanyerte az önbizalmát. Szorosan átöleltem.

Hogy ez egy baráti vagy egy szerelmes ölelés volt e? Azt nem tudom pontosan megállapítani. De Nath igen is szerelemből tette. Ami egy kicsit zavarba hozott. De egyrészt jó érzés volt.

-         Hát, akkor vigyázz magadra. – mondta miközben a buszmegállóban vártunk.

-         Ugye nem lesz örökké tartó a haragod? – néztem rá félénken. Nem tudtam mi lesz erre a reakciója. De aztán mikor elmosolyodott a kérdésemen, már nem féltem annyira.

-         Nem haragszok rád, te kis buta. – mondta miközben összekócolt a hajam.

-         Ezt jó tudni. – nevettem, közben meg a csomókban álló hajamat – hála neki – fésülgettem a kezemmel.

-         Majd felhívhatnál… - nézett rám, kicsit kérdően. Közben a megállóban lévő székre leült. Egész végig ő hozta a táskám, kárpótlásul. És most sem engedte el, csak maga mellé rakta.

-         Nem akarod, hogy elmenjek? – tettem fel a költői kérdést.

-         Nem akarom, de muszáj menned. – vallotta be, miközben a kínos beszélgetés miatt elég zavartan játszadozott a hátizsákomon lévő kulcstartóval.

-         Hidd el. Most ahogy így rád nézek, eszembe jutnak a régi emlékek és szívesen itt maradnék, veled. – mondtam beismerően, miközben leültem mellé a székre. Megfogtam a vállát. Akkor a szemembe nézett. A szemében láttam könnyes arcom tükörképét. Nem hittem volna, hogy sírni fogok emiatt. Sőt el sem akartam hinni. Azt reméltem, hogy ez csak egy kép, amit Nath mutat nekem a szemében, hogy itt maradjak. De azért sírtam, mert nem akartam elmenni. Mint egy kis gyerek az óvoda bejáratánál. Anyja szoknyájába kapaszkodva ordibál, hogy nem akar bemenni. Vagy akár, mi Kittyvel Vinyvel és Xellel a nyolcadikos ballagáson, ahogy a tantermet végig róttuk, egyszerűen sírva fakadtunk és nem akartunk kilépni a teremből. A sok jó emlék oda kötött minket. Magához láncoltak. Elképzeltük, ahogy az osztály ott ül a koszos, poros koptatott padokban. Amik tele voltak firkálva „Love Alex” vagy bármilyen feliratokkal. Akár tanári szidalmazásokkal, vagy puskákkal.

Ott ült az osztály és elképzeltük az osztályfőnökünket, ahogy bioszt tanít nekünk. Pár hülye srác, Max és Tom dobálták egymást papír galacsinokkal. Közben eszem bejutott, hogy milyen rég láttam őket. Azóta biztos megkomolyodtak, hisz eltelt két év.

Aztán ott volt még Alexa és Jay. Első óta együtt jártak. És minden órán egymás mellett ültek. Aztán Nath leghátul ült a legjobb barátjával, Sivával. Én Kitty mellett ültem a második padban és Xel és Viny ültek előttünk. Tisztára jó volt minden. Végig pletykáltuk a sztárokról és a divatról Kittyvel az egész órát. Meg Twitteren lógtunk. És ugyan ezt csinálta Xel és Viny is. Nath közben meg egy papír repülőt repített hozzám. Szerelmes dalokat írt rá. A mi szerelmünkről. Már akkor el kezdte ezt a pályát.

Persze a tanárunk, ebből semmit sem vett észre. Főként mikor Nathtel azzal szórakoztunk, hogy hátra küldtem neki egy puszit és próbálta levegőben elkapni. Tisztára, mint az oviban. De mi szerettük így is egymást. Néha az agyi szintünk egyenlő volt a bölcsisével, de mi ilyenek voltunk.

Most az évek során már megkomolyodtunk. Főként mikor gimibe mentünk. A szerelmünk jobban erősödött. Első csók. Első igazi randi. Első nyaralás. Első együtt alvás… stb.

És ez mind olyan volt, mint egy tündér mesében. Csak nem voltunk kék vérűek, ha nem csak egyszerű amerikai tinik. Akik még a hercegnő és a hercegnél is jobban szerették egymást.

Jobb első szerelmet el sem tudtam volna képzelni. Főként nem jobb első barátot, mint Nath. Hasonlítottunk, de voltak különbségeink is. Ami miatt még jobban vonzódtunk egymáshoz. És nekem Nath a teljes ideális pasi volt. Vicces, hűséges, védelmező, magas, barna haj kék szemekkel. Intelligens de még is őrült. Sport szerető. És művelt. Egy igazi álom srác. De ahogy elköltöztem, meg ismertem egy másik srácot. Aki annyira nem hasonlított Nathre, még is szerettem. Mert Nath számomra tökéletes volt. De Ed, nem annyira. Még is elfogadtam a hibáival együtt. Mert ő is elfogadott engem… De most ezek után… ezt a hibáját sosem tudnám elfelejteni. Max, ha jól beszívok. De nem tenném magam tönkre egy srác miatt sem.

Ahogy ezeket gondoltam, közben erősen magam elé meredtem és a múltban keresgéltem. Nath csak figyelt engem, meg a földet, hogy mit nézhetek annyira.

Éreztem a buzgóságán, hogy valamit akar kérdezni. De biztos gondolta, inkább nem. De végül feladta…

-         Mit nézel annyira? – törte meg a kínos csendet és egyben a gondolkodásomat is.

-         Ja, semmit. Csak gondolkodok. – mondtam meglepetten. – vissza gondoltam a múltra. – javítottam ki magam.

-         És szép volt a múlt? – tette fel az önző kérdést, mert ha erre válaszolok, akkor arra adok választ, hogy mennyire jó volt vele lenni.

-         Nincs annyi csillag az égen, hogy kifejezzem milyen jó volt. – mondtam a legőszintébben. Közben letoltam a székről a hátizsákomat és odabújtam hozzá. Utoljára nem akartam elengedni megfelelő búcsú nélkül. Aztán a busz lassan beért a megállóba…

12. fejezet: "Édes álmok", a karjaidban

Nath a karjaiban tartott. Jól tette. Erőm kevés volt ahhoz, hogy képes legyek egyedül állni. Tudtam, ha egy pillanatra is, de elenged, azonnal összeroskadok, mint egy bábu. Csak sírni tudtam. Arra gondoltam, hogy az, akiről éreztem teljes szívéből szeret mással volt. Mást csókolt meg. S érzem, már ő érte dobog a szíve. A sírásom éjfélig tartott. Tovább sírtam volna, ha nem nyom el az álom és a kimerültség.

- Lily, későre jár jobb, ha ma itt maradunk. – mondta Nath. Csak bólintottam. Nehéz lett volna neki haza cipelni egy „mozgás képtelen” életnagyságú bábut. A faházban mindig volt egy kis felfújható matrac vészhelyzetekre. Azt fújta fel Nath amíg én egy újabb csomag zsepit kerestem. Majd az arcomat a kezembe temettem. Nath egy 10 perc alatt végzet s oda jött hozzám. Levette a kezemet az arcomról és így szólt:

- Hagyd abba a sírást és feküdj le. – Majd oda vezetett a kissé poros matrachoz s lefeküdtem rá. Éreztem a dohos szagot, de ez ebben a pillanatban nem érdekelt. Nath lefeküdt mellém és egy altatót énekelt nekem. A hangja elámított. Betakart a pulcsijával. Nem is éreztem már a dohos szagot csak az ő illatát. A dalt ismertem. Anyu is mindig ezt énekelte, amikor kicsi voltam. Nem tartott sokáig, míg elaludtam. Megint a farkasról álmodtam. Éreztem, ahogy beleharap a lábamba majd a kezembe. Valóságosnak tűnt. Nem tudtam menekülni. Elkapott. Majd egy vonyítást hallottam és a farkas elment. Majd még egyet közelebbről erre keltem fel. Láttam, hogy Nath nincs mellettem. Sötét volt, de tiszta volt az ég. A hold két alakra világított rá Nathre és egy farkasra. A farkas olyan volt, mint az álmomban hófehér volt és hatalmas. Furcsálltam kicsit, ugyanis amíg itt laktunk ehhez hasonló farkast soha sem láttunk.  Nath szembe nézett a farkassal. Úgy tűnt nem Nathet akarja bántani. Sokkal inkább rám fájt a foga. De Nath nem engedte a közelembe. Nath fogott egy kisebb fatörzsféleséget és agyon vágta vele a farkast. Persze erre a ragadozó összeesett és szépen elhalálozott. Nath oda sietett hozzám és szorosan átölelt.

- Minden rendben van, Lily? - kérdezte zihálva. Gondolom egy kicsit megijedhetett.

- Persze. Te vagy az éjszaka hőse. - mosolyogtam, kicsit kómásan a látottak után. Aztán Nath lassan közelebb jött hozzám. Bepánikoltam mert tudtam mire készül. De mivel eszembe volt Ed mocskossága, ezért engedtem, hadd jussanak eszembe a régi emlékek. És aztán így szorosan átölelve és egymáshoz bújva keltünk a reggeli, gyönyörű napkeltében.

 - Jó reggelt édes. – Mondta Nath majd adott az arcomra egy puszit. – Jól aludtál?

- Fogjuk rá. Leszámítva azt a farkast, de te meg mentettél. Köszönöm.

- Ugyan bárki megtette volna ezt. – mondta szerényen. – Sőt érted akármilyen áldozatott képes lennék hozni.

- Jaj, ne mert elpirulok. – vallottam be majd nevettünk rajtam. Sokáig ültünk összeölelkezve szótlanul.

- Tudod, be kell vallanom valamit – mondta Nath. – Csak te hiányoztál az életemből. Nélküled olyan üres volt minden nap. Folyton te jártál az eszembe.

- Te is sokszor eszembe jutottál. – Hazudtam, de kötelezőnek éreztem ezt a kegyes hazugságot. – De nagyon szép a hangod. Ha nem énekelsz, sose alszok el. – mondtam bár ebben is kételkedtem.

- Hát, köszi, az igazság az hogy van egy befutatlan bandám.

- Komolyan? – kérdeztem meglepődve.

- ÉS van egy dal, ami csak rólad szól. - köhécselt zavartan. 

- Komolyan?

- Igen.

- Ilyet egy srác sem tett volna értem. – mondtam majd megöleltük egymást…