7. Fejezet, fiúk, fiúk, és fiúk…

Evelint megbüntették tehát a bosszú sikeresen ment végbe. „Apuci” látta a felvételt, amit készítettünk s Evelin négy hét büntit kapott. Ez volt a legjobb péntek délután, amit eddig éltem. Hazafelé tartottam egyedül mindenkitől elköszöntem már. A házunk előtt álltam mikor meghallottam egy ismerős hangot a hátam mögül:

    - Lily, várj! – szólt a hang. Megfordultam s a megérzésem nem csalt. Ed volt az a gördeszkáján.

- Ed! Mit csinálsz erre úgy tudtam pont az ellenkező irányba laksz. – mondtam miközben átölelt.

- Igen, de nem bírtam ki nélküled – mondta én meg csak pirultam. – Ráérsz ma délután? Egy randi? Persze ha csak van kedved.

- Öhm. Hát persze, de attól függ, hogy hova megyünk. Milyen ruhát vegyek fel? Segítesz kiválasztani?

- Te mindenben gyönyörű vagy, nem kell ehhez segítség. Amúgy valami kényelmeset majd ott megtudod, hogy mit terveztem. – mondta majd ravaszul mosolygott. – Háromra itt leszek! Addig is, szia!

 Az órámra néztem és láttam már csak 15 percem van. Berohantam a szobámba, és úgy ahogy volt ledobtam a táskámat a földre. A ruháimat kidobáltam a szekrényből. Ez vagy 5 percemet felemésztette, míg meg nem találtam a megfelelőt. Copfba kötöttem a hajam kerestem valami cipőt. Pont kész lettem mikor megszólalt a csengő Ed ott állt előttem a megszokott deszkás stílusában.

- Gyönyörű vagy - mondta. – Indulhatunk?

- Persze! – kiáltottam leírhatatlan nagy örömömben.

Sokáig gyalogoltunk mi, ketten de én nem bántam. Imádtam sétálni s mindig elképzeltem, ahogy a nagy Ő-vel sétálok kézen fogva s beszélgetünk órákon át. Ez velem megtörtént a pénteki nap csak egyre jobb és jobb lett. Egy erdőhöz értünk erre még eddig nem jártam. Ed bevezettet az erdőbe. Látszott rajta tudja hova megyünk. Egyre jobban vártam mivel rukkol elő. Elértünk oda ahol az ösvény szélesebb lett és Ed azt mondta:

-  Csukd be a szemed és bízz bennem. – Én, mint engedelmes kiskutya tettem, amit mondott és hagytam had karoljon belém s vigyen, amerre szeretné. Nem voltam, sokáig így mert Ed pár perccel később azt mondta:

- Kinyithatod. – S megláttam egy hatalmas fényben úszó mezőt közepén egy kis kockás pléd rajta piknik kosár feküdt és gyertyák mindenütt. Ed még mindig fogott és jól tette nagyon megtetszett nekem ez a hely s reméltem nem álmodom.

- Remélem, tetszik, mert itt fogunk vacsorázni.

- Nagyon jobb nem is lehetne. – Odavezetett a kis plédhez majd leültem egy párnára. Mindenre felkészült. Kezdte kipakolni a finomabbnál finomabb ételeket, de én nem ezzel foglalkoztam. Csak Eden járt a fejem. A kis piknik jól sikerült. Csodásan éreztem magam s úgy láttam Ed is. Mikor estefelé állt az idő a holdat csodáltuk. Lefeküdtünk a fűbe miközben ő átkarolt és azt kívántam bár sose lenne vége ennek a pillanatnak. De haza kellett mennünk elkezdett esni a holdat nem takarta el felhő így nem is láttuk miből esik. Kicsit hűvös volt Ed oda adta a pulcsiját. Az illata Edé volt ez nagyon tetszet jó volt kellemes mintha csak egy ölelést kaptam volna. Majd egy vörös rózsát húzott ki a piknik kosár aljából s a kezembe adta. Egész hazáig kísért pedig volt rövidebb út, amin haza mehetett volna, de nem tette. Bőrig áztunk. Elértünk a házunkig nem akartam bemenni. Nem akartam ott hagyni.

- Lily egyszerűen megbolondulok érted. – vallotta be s a szemébe néztem láttam így is gondolja.

- Én meg érted Ed – Súgtam oda neki. Nem vagyok egy olyan fajta, aki könnyen bevallja az érzéseit. De érte akár mindent oda adtam volna. Majd közel hajol s megcsókolt. Az esőben. Jobb alkalmat én se találtam volna. Romantikus volt és bájos. Ez meg egy ölelést volt a búcsú, de nem örökre. Bementem a lakásba s még sokáig néztem Ed után, míg el nem tűnt a kanyarban. A szüleim nem kérdezték hol voltam ez azt jelenti megtalálták az üzenetem, amit hagytam. Bementem a szobámba s indultam letusolni a fürdőmbe. Jól esett, hogy újra száraz ruha van rajtam. De azt is észrevettem, hogy Ed pulcsija nálam van. Még egy ok hogy újra lássam. Az eső csendesült és gitár szót hallottam az udvarról. Azt gondoltam Ed lesz az nem hittem, hogy gitározni is tud, milyen sokoldalú lenne. Ez nagyon tetszett benne. Két énje volt egy romantikus, kedves és aranyos valamint egy rosszfiús deszkamániás nekem mind kettő bejön. Gondolatmenetemben meghallottam az énekhangot is. Kimentem az erkélyemre. az eső még mindig hullt. Lenéztem s hatalmas meglepetés ért. Nem Ed volt az. Nem ez Pet volt. Énekelt egy romantikus dalt. Majd a végére hozzá biggyesztett egy „Szeretlek Lily”-t is. Ennyire furcsa helyzetben nem éreztem még magam. Döntenem kell kettejük között…

3. Az első nap a kínok kínján

Reggel az ébresztőm keltett fel McFly-tól szólt az I need a Woman. Imádtam ezt a számot. De a gyomrom összerándult mikor eszembe jutott miért szól. Reggel van, az első tanítási napom. Rossz bele gondolni, hogy mi lesz, ha kívülállónak tartanak majd. Mi lesz, ha mindenki kiröhög és szekálni fog, mint oly sok filmben. Csak ezek a gondolatok jártak a fejembe. Akkor is mikor ruhát választottam. Melyik legyen? Melyik hasonlíthat az övékre. Tudom ez mind külsőség, de nem tudhatom, hogy azt nézik-e s egy új lányban mi mást nézhetnek, mint a külsőségeket? A hasam görcsölt el se akartam indulni a suli busz meg jött, de én inkább gyalog mennék suliba, de nem tehetem, fel kell szállnom a buszra a buszon alig ült egy-két gyerek mind kockának tűntek s meg is lepődtek, hogy felszálltam a buszra. Ezek szerint még sem vagyok, annyira elveszett egyén s nem hasonlítok rájuk. Ám ez kicsit se nyugtatott meg. Leültem egy üres helyre minél hátrébb éreztem, hogy mindegyik engem bámul szám szerint hat gyerek s sugdolóznak. Az utat megjegyeztem, míg az suliig mentünk, mert abban is biztos voltam többet nem jövök busszal. Közelebb volt, mint gondoltam. Az udvaron s a bejáratnál nem volt senki szerencsémre. Átrohantam a folyosón már tudtam hol az igazgatói és első utam oda vezetett. Bár a nap ragyogott én még sem voltam vidám még mindig rosszabbnál, rosszabb gondolatok jártak a fejembe. Ám az igazgató Mr. Parker kedves volt. S becsöngetéskor elkísért az osztálytermembe ne hogy eltévedjek. Én a helyében attól tartottam volna inkább, hogy meglógok. A 10/b-be kerültem. Erről azt kel tudni, hogy három féle nyelvet lehet tanulni de főleg kettőt: Olaszt, Franciát, és a legfontosabbat angolt. Folytattam a francia szakot, mint az előtte lévő években és meghagytam az több éven át tanult angol nyelvet is. Bekopogott s én köpni, nyelni nem tudtam. Az osztályterem gyönyörű volt a tanárnő kedvesnek tűnt ám az osztály kicsit sem volt rokonszenves.

- Jó napot Miss. Leshener. Ő itt Lilien Philips és az ön osztályába fog járni innentől kezdve.

- Ha, szabad csak Lily-nek hívjon a Lilien túl hivatalos. – csak ennyit tudtam mondani és kész passz kimúlok.

- Nos, rendben kedveském. Tudod, hogy hívnak, ha lehet, nem mutatkozok be még egyszer. – mondta nekem majd az igazgatóhoz fordult. – Köszönöm Mr. Parker innentől átveszem. – mondta. S mint egy varázsszóra Mr. Parker kifordult a teremből.

- Nos, osztály, - fordult pár perccel később az osztály fele a tanárnő. – Ő lesz az új osztálytársatok Lilien Philips.

- Csak Lily – vágtam közbe elég modortalanul. De ha egyszer utálom ezt a nevet!

- Mutatkozzatok be ti is neki. Szép sorban – folytatta mintha megszokott lenne az, hogy valaki közbevág neki. Körbe néztem az osztályon nem volt üres pad. egy barna hajú lány mellet nem ült senki. De nem ez ragadta meg a figyelmem egy srác. Igen, ő volt az, akit láttam az étterembe le se vettem volna a tekintetem róla, de az feltűnő lett volna. A második padban ült egy lány kicsit sem volt kedves úgy éreztem kerülnöm kell majd:

- Evelin Schott vagyok. Számíts arra, hogy én leszek a rémálmod balekocskám. – mondta pláza cica stílusban. Teljesen Rózsaszínbe volt öltözve 5 kg sminkkel az arcán. A lány, akit előbb említettem csak ennyit mondott erre:

- Ugyan már ne hallgass erre a cicababára! Tök gáz a csaj! – nagyon tetszett a hozzá állása. Kezdtem megkedvelni. S mikor rá került a sor:

- Rachel Fox vagyok, örülök, hogy megismertelek jól fogod itt érezni magad azzal ott meg ne törődj senkit sem hagy békén, de bömböl, ha egy tincs kicsúszik a hajából. – mutatott Evelinre. S az osztályból kitört a röhögés Leszámítva Evelint és egy nagy izomagyú banbán bámuló srácot, na meg az emosokat. S szép lassan elérkeztem ahhoz a fiúhoz, akii nagyon oltári helyes volt ám 5 fokkal elfordítottam a fejem jobbra és egy tök ugyan olyan srácot láttam mellette ülni. A szavam is elállt. Mégis meg tudtam volna rá, hogy ki az aki nekem tetszik. Előbb a valószínűlegesen idősebb iker mutatkozott be nem az enyém:

-  Szia! Az én nevem Toby Selent…

- Az enyém meg Peter Selent…

- És ikrek vagyunk – mondták egyszerre. Peter csak ez ragadott meg. Gyönyörű név, és helyes srác jó párosítás. Szemem sarkából viszont észrevettem, hogy Toby és Rachel egymásra mosolyog, csak nem járnak? De elsőre nem ítélkezünk hisz én is ettől féltem. De szép pár lennének. Ezt elkönyveltem magamban s jött az utolsó bemutatkozó:

- Hello Steve Morison vagyok és Evelin az én csajom. Vágod? – nos, igen ő volt, azaz izomagy, aki nem nevetett és már tudjuk mért.

- Imádlak bébim – mondta Evelin nyálas hangon.

- Én is téged – jött a válasz. Éreztem, hogy velük majd meggyűlik a bajom és azt is láttam, hogy nem lesz sok barátom legkedvesebben az ikrek és Rachel fogadott.  

- Nos, most hogy ismersz, mindenkit ülj le Rachel mellé csak mellette nem ül senki.

- Rendben tanárnő – mondtam s elindultam Rachel felé. Bár inkább estem Evelinnek köszönhetően, aki kitette a lábát s én zavaromban nem vettem észre. Hatalmasat terültem a padlón. Mindenki rajtam röhögött majd egy kezet éreztem a karomon s ő felsegített sajnálatomra Rachel volt és nem Peter, de azért örültem, hogy nem mindenki röhög rajtam. Felnéztem és észrevettem a Selent ikreket, ahogy szedik össze a cuccomat ennek örültem az osztály viszont abba nem hagyta a nevetést teljesen kifordulva magukból úgy hahotáztak. Azt hiszem meg van az új becenevem: Két balláb. Remélem sikerül majd magamról ezt lemosni. Végre valahára a tanárnő közbe szólt.

- Jól van, elég legyen, csendet kérek! – Kiabálta magából kikelve s az osztály teljesen elcsöndesült. Azt hiszem még nem hallhatták kiabálni. Az óra gyorsan elszállt hisz csak 15 perc maradt az órából a bemutatkozások után. Az arcom még mindig égett akkora szégyenbe voltam. Ezután franciánk volt. Itt a Selent ikrek nem voltak de Rachel segített eltájékozódni s volt egy kis időnk beszélgetni és mázlimra itt is egyedül ült.

- Rach.

- Igen?

- Mi van közted és Toby között?

- Oh, szeretjük egymást és járunk elég ennyi infó?

- Rólatok igen. De mi van Peterel?

- Hívd csak Pet-nek. Vele? Tök egyedül van, nem jár senkivel benne van a focicsapatban ott van egy pár haverja ott. A pom-pon lányok körbe zsongják, mint a méhek a méhkast. De neki egyik sem tetszik. Pláza cicának tartja őket. A laza lányokat szereti, aki nem kennek magukra 5 tonna sminket és nem járnak a plázába és másról is beszélhet velük nem csak a focicsapatról, meg a divatról. – tessék ilyen az én formám. Benne van, a focicsapatban bár melyik csajt megkaphatja és népszerű esélyem kb. a 0 nála. Eltelt ez az óra jött az ebédszünet ahol kisebb Csete-Paté tört ki Evelin és Rachel között.

- Oda nézetek csajok a lúzerek. Gyere Pet ülj oda mellénk ne itt a pancser asztalnál, és ha akarod, hozhatod a testvéred is, de a barmok maradnak.

- Na figyu – kezdte Rach. – a barom te vagy meg a majmok mögötted. És MI, vagyunk a normálisak.

- Igen Evelin hagyd a csajomat, és barátnőjét békén jó?

- Jaja persze pont most fogok rád hallgatni, na kopj le Toby te is ok?

- Oh, nézzétek, már a kajáját tiszta zsíros a derekadra megy csak, - mondta Rachel. – és tudod, hol látnám ezt szívesen? A KÉPEDEN!!! – Kiáltotta Rach s a tálcát aluról ütve az egészet ráborította Evelinre. Nekem és a fiúknak nagyon tetszett, amit tett ám a tanárok már nem tartották viccesnek.

- KI TETTE EZT?!? – kiáltotta egy magas szőke hajú nő.

- Rachel volt, és azaz új lány! Direkt csinálták én itt csak mentem ahhoz az üres asztalhoz erre ők leszólítottak majd ezt ették – Mutatta ruháját Evelin. Mi meg csak tátott szájjal álltunk.

- No de az első napodon Lilien nem ezt vártuk tőled! – mondta az ismeretlen szőke nő – Mind a ketten büntetést kaptok!

- Nem csak mi tehetünk erről. – védekezni próbáltunk Rachelel ám semmi sikerrel. Tehát délután büntetésbe vonultunk. Csak mi voltunk meg pár rossz kinézetű gyerek. Majd Rach meghívott magukhoz hogy tanuljunk együtt s szívesen mentem hisz otthon nem volt senki se.

2. Az utolsó nap a nyárból ott ahol a nyár örökké tart

Olyan jól aludtam pihe-puha, hatalmas, kényelmes ágyamban hogy másnap fel se akartam kelni. De anya ezt nem hagyta.

- Kicsim ideje körül néznünk a városban. Kelj, föl reggeliz és indulunk!

- Muszáj?

- Igen! Veszünk pár nyáriasabb ruhát, mert abból kevés van.

- Jól van kelek már.

Felkeltem ettem egy szelet pirítóst kinyitottam a szekrényemet s ruhát kerestem. Találtam egyetlen egy rövid gatyát és pánt nélküli felsőt. Copfba kötöttem a hajam, de így sose hordtam még, úgy hogy fura volt. Megkerestem a fehér keretes napszemüvegemet és lementem az alsó szintre. Felvettem a tornacipőmet. Anyáék már vártak rám odakint.

- Végre ide értél! Mi tartott ennyi ideig? – Mondta apa.

- Nem is tartott sokáig, sok lánynak, ennek az ötszöröse kell.

- Jól van! Ne veszekedjetek, inkább induljunk. – Zárta le a témát végül anya.

Elindultunk. Először megnéztük az új iskolámat nem volt messze a házunktól. Szebb volt, mint a régi, újabb. Illet a városhoz kinézetre, hangulatra egyaránt. Aztán elmentünk vásárolni. Új ruhákat kaptam a közeli plázából. Mind szuper volt. Kedvesek voltak az eladók. Olyan jó turista hangulat volt mindenhol. Aztán megtörtént a komoly fordulat. Letelepedtünk anyáékkal egy kis étterembe, és ott a mellettünk lévő asztalnál, ült egy helyes, barna hajú srác. A szüleivel volt és egy hasonló kinézetű fiúval. A bátya lehetett.

- Kicsim, kérsz még valamit? – kérdezte anyu.

- Nem köszi, csak azt a srácot. – jegyeztem meg halkan. De mire visszanéztem, a srác már nem volt ott, pechemre. A vacsora csendesen, békésen telt el. Meghitt, nyugodt környezetbe volt az étterem. A városban volt még sem volt hangzavar autók is csak-egy kettő az is az étterem miatt járt erre. Este értünk haza mindenki fáradt volt s csak arra vártak, hogy haza érjünk s leheveredjünk, de ezt anyu nem hagyta.  Ki kellet pakolnunk a szatyrokból s temérdek szatyrunk volt. Még lefürödtünk majd várt az ágy s már éjfél volt. Csak ledobtam magam s egyből elaludtam.

A hét nyugisan unalmasan telt egy nap kaptam egy e-mailt Kitty-től:

Szia Lily!

Hogy telt a heted? Nélküled itt nagyon unalmas semmi ötletünk nem volt és még Xel is elutazott a szüleivel, akinek szintén jó ötletei szoktak lenni, mint neked. nem tudom, mit teszünk majd nélküled a suliban. Hát további jó hetet, és ha majd mész suliba írd meg nekem milyen az =)

Addig is Bye-bye: Kitty

Válaszom:

Szia Kitty!

Köszi, kérdésed egész jól bár jó lenne haza menni legalább suliba… Nagyon hiányozni fogtok az biztos minden pletyiről be kell majd számolnotok. Ohh, láttam egy nagyon édes srácot, amíg vacsoráztunk sajnos hamar eltűnt és a nevét sem tudom, remélem, még láthatom, egyszer majd megírom addig is, szia!

Lilly

Ennyi történt egy hét alatt! Nem hiszem el! Elég uncsi élet elé nézek!

1. A költözés

Minden egy teljesen normálisnak tűnő napnak indul. De lépjünk egy héttel ez elöltre.  A szüleim úgy döntöttek elköltözünk a városból. Egy napot töltöttem pakolással. A többiben meg élveztem, míg itt lehetek Leosvillben.  Elmentem a haverokkal fagyizni városkánk leghíresebb fagyizójába, a Le Gelato –ba . Elmentünk a közeli pályára kosarazni is, mert mind bent voltunk a suli kosárcsapatába. A házunktól is búcsúzkodtam egy napig.  A többiben sírtam. De a mai. A mai nap életem legrosszabb napja. elmegyünk, és többet vissza se jövünk. talán soha nem látom barátaimat, osztálytársaimat pedig olyan sokat könyörögtem szüleimnek, hogy had járjak a régi sulimba, de nem, folyton csak ezt hallottam nekik is új munka nekem is új suli. Én nem repestem az örömtől mit ne mondjak. Ma szombat van a rettegett nap. Reggel korán keltem, hogy elbúcsúzzak Vinytől, Kittytől, és Xeltől.

- Úgy fogtok hiányozni! – mondtam zokogva – Ígérjétek, meg hogy minden nap írunk egymásnak.

- Lilly, nélküled nem lesz ugyan olyan a suli. – mondta nekem Viny.

- Igen, ha nem leszel, itt nem is tudom, mit fogok csinálni. Megőrülök! – adott igazat az előtte szólónak Kitty.

- Igen, ha te elmész, ki ül mellém órákon?! – mondta Xel.

- Hogy mi? Xel!

- Bocsi.

- Kicsim ideje indulnunk az új házba.  – monda anya és ez volt a végszó. Nincs vissza út.

- Hát, sziasztok. – mondtam végül és indultam a kocsink felé.

- Szia. – mondták egyszerre.

- Mehetünk kicsim?

- Nem. – mondtam mogorván.

- Csak a harag beszél belőled. Hidd el ott is ilyen jó lesz, mint itt. – mondta apu is.

- Biztos, csak menjünk már! – és elindultunk.

Egész úton egy szót sem szóltam csak néztem a tájat. Néztem amint a fenyők lassan-lassan eltűnnek a távolban s magunk után hagyjuk ki kedves városunkat, az otthonunkat. A nap már lemenőben volt s mi felé tartottunk miközben arra gondoltam, hogy milyen giccses, mint a legtöbb filmben. Amikor a seriff belovagol a naplementébe a hatalmas győzelem után. Én mit nyertem ebben a csatában? Elvesztettem régi házunkat, barátaimat, osztálytársaimat, iskolámat, városomat és most arra kényszerítenek, hogy egy tök idegen környezetben éljek tök idegen emberek közt. Letekertem az ablakom s bele szagoltam a levegőbe. Az óceán illata csapta meg orromat ekkor anyára néztem s meg kérdeztem tőle:

- Anya! Eddig mért nem mondtátok, hogy az óceán közelében fogunk lakni?

- Soha sem kérdezted kicsim.

Gondolhattam volna, hogy ezt mondja. Olyan jellemző rá. De megrezzentem hirtelen. Az óceán, imádom, mindig ott akartam élni s ez most keserédes érzés.  Már nem is tudtam mire gondolhatok, már csak akkor lehetne jobb, ha látom a házat. Nem vagyok optimista marhára nem. Eltelt még egy-két óra mire odaértünk, bekanyarodtunk a kocsifelhajtóra és elámultam. A házunk csodás volt. Gyönyörű, új és hasonlók. Nagy ablakok és tökéletes stílus. Medencével hátul, hatalmas kerttel és egy tűzhellyel ahol kerti partikat szoktak tartani. A régi házunk egy faház volt az erdő közepén.  Messze mindentől egy hűvös hideg kis fenyvesben. Az új házunk viszont a tenger közelében és folyton sütött a nap.

- Kicsim tetszik?

- Igen anyu imádom. De ettől nem tetszik jobban Sunshine town.

- Persze, persze. Csak várj, míg meglátod a szobádat.

-  A szobám tényleg! Rohanok!

- Az emeleten van! – kiabálta utánam apa.

Felfutottam a csigalépcsőn. Kiértem egy hosszú folyosóra s a leghátsó ajtón láttam feltüntetve az én nevemet. Elfutottam odáig s mikor kilincsre tettem a kezemet s visszafojtottam a lélegzetemet. De amint beértem hatalmas meglepetés ért. Álmaim szobájában álltam. A fal rózsaszínes volt vörös szőnyeggel. Az ágyam végén volt egy piros fehér csíkos pokróc ez volt a kedvencem. Az ágyam mellett volt egy piros szív, aminek két keze volt. az ágyamtól jobbra egy íróasztal volt, aminek polcán sorban a kedvenc könyveim. Ennél szebb nem is lehetne. A szörnyű útból csodás utazás lett. Kár hogy ez nem csak egy nyaralás.