Minden egy teljesen normálisnak tűnő napnak indul. De lépjünk egy héttel ez elöltre. A szüleim úgy döntöttek elköltözünk a városból. Egy napot töltöttem pakolással. A többiben meg élveztem, míg itt lehetek Leosvillben. Elmentem a haverokkal fagyizni városkánk leghíresebb fagyizójába, a Le Gelato –ba . Elmentünk a közeli pályára kosarazni is, mert mind bent voltunk a suli kosárcsapatába. A házunktól is búcsúzkodtam egy napig. A többiben sírtam. De a mai. A mai nap életem legrosszabb napja. elmegyünk, és többet vissza se jövünk. talán soha nem látom barátaimat, osztálytársaimat pedig olyan sokat könyörögtem szüleimnek, hogy had járjak a régi sulimba, de nem, folyton csak ezt hallottam nekik is új munka nekem is új suli. Én nem repestem az örömtől mit ne mondjak. Ma szombat van a rettegett nap. Reggel korán keltem, hogy elbúcsúzzak Vinytől, Kittytől, és Xeltől.
- Úgy fogtok hiányozni! – mondtam zokogva – Ígérjétek, meg hogy minden nap írunk egymásnak.
- Lilly, nélküled nem lesz ugyan olyan a suli. – mondta nekem Viny.
- Igen, ha nem leszel, itt nem is tudom, mit fogok csinálni. Megőrülök! – adott igazat az előtte szólónak Kitty.
- Igen, ha te elmész, ki ül mellém órákon?! – mondta Xel.
- Hogy mi? Xel!
- Bocsi.
- Kicsim ideje indulnunk az új házba. – monda anya és ez volt a végszó. Nincs vissza út.
- Hát, sziasztok. – mondtam végül és indultam a kocsink felé.
- Szia. – mondták egyszerre.
- Mehetünk kicsim?
- Nem. – mondtam mogorván.
- Csak a harag beszél belőled. Hidd el ott is ilyen jó lesz, mint itt. – mondta apu is.
- Biztos, csak menjünk már! – és elindultunk.
Egész úton egy szót sem szóltam csak néztem a tájat. Néztem amint a fenyők lassan-lassan eltűnnek a távolban s magunk után hagyjuk ki kedves városunkat, az otthonunkat. A nap már lemenőben volt s mi felé tartottunk miközben arra gondoltam, hogy milyen giccses, mint a legtöbb filmben. Amikor a seriff belovagol a naplementébe a hatalmas győzelem után. Én mit nyertem ebben a csatában? Elvesztettem régi házunkat, barátaimat, osztálytársaimat, iskolámat, városomat és most arra kényszerítenek, hogy egy tök idegen környezetben éljek tök idegen emberek közt. Letekertem az ablakom s bele szagoltam a levegőbe. Az óceán illata csapta meg orromat ekkor anyára néztem s meg kérdeztem tőle:
- Anya! Eddig mért nem mondtátok, hogy az óceán közelében fogunk lakni?
- Soha sem kérdezted kicsim.
Gondolhattam volna, hogy ezt mondja. Olyan jellemző rá. De megrezzentem hirtelen. Az óceán, imádom, mindig ott akartam élni s ez most keserédes érzés. Már nem is tudtam mire gondolhatok, már csak akkor lehetne jobb, ha látom a házat. Nem vagyok optimista marhára nem. Eltelt még egy-két óra mire odaértünk, bekanyarodtunk a kocsifelhajtóra és elámultam. A házunk csodás volt. Gyönyörű, új és hasonlók. Nagy ablakok és tökéletes stílus. Medencével hátul, hatalmas kerttel és egy tűzhellyel ahol kerti partikat szoktak tartani. A régi házunk egy faház volt az erdő közepén. Messze mindentől egy hűvös hideg kis fenyvesben. Az új házunk viszont a tenger közelében és folyton sütött a nap.
- Kicsim tetszik?
- Igen anyu imádom. De ettől nem tetszik jobban Sunshine town.
- Persze, persze. Csak várj, míg meglátod a szobádat.
- A szobám tényleg! Rohanok!
- Az emeleten van! – kiabálta utánam apa.
Felfutottam a csigalépcsőn. Kiértem egy hosszú folyosóra s a leghátsó ajtón láttam feltüntetve az én nevemet. Elfutottam odáig s mikor kilincsre tettem a kezemet s visszafojtottam a lélegzetemet. De amint beértem hatalmas meglepetés ért. Álmaim szobájában álltam. A fal rózsaszínes volt vörös szőnyeggel. Az ágyam végén volt egy piros fehér csíkos pokróc ez volt a kedvencem. Az ágyam mellett volt egy piros szív, aminek két keze volt. az ágyamtól jobbra egy íróasztal volt, aminek polcán sorban a kedvenc könyveim. Ennél szebb nem is lehetne. A szörnyű útból csodás utazás lett. Kár hogy ez nem csak egy nyaralás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése