Egy öreg és kopott ágyban aludtam. Ez volt az egyetlen fekvő hely, amiben még pont ki tudtam nyújtani a lábam. A többi ágy, amit a nagyszüleimre hagytam, az mind gyerekkori volt. Kis ágyak.
Álmomban előttem állt Ed egy csokor rózsával és mikor hátra fordultam, előttem állt Nath egy gyűrűsdobozzal. Sikítva rohantam el a közeli erdősbe. Futottam a sötétben. Közben arcomba csapott a hűvös őszi szél. Hátranéztem, hogy jön e valaki utánam, de csak egy őz futott mellettem. Az életéért. Lassan lehagyott engem és csak akkor vettem észre, hogy egy farkas elől menekül. A farkas észrevett engem és beleharapott a lábamba. Ekkor felébredtem.
Az izzadság levert. A levegőt gyorsan kapkodtam és ijedt szemekkel néztem a velem szembe levő sápadt falat. Szívem majd kiugrott a helyéről, de hamar megpróbáltam összeszedni magam.
Gyorsan letusoltam. Reggeliztem a nagyszüleimmel. Mama pont a kedvenc reggelimet csinálta, szóval egy kicsit jobb hangulatom lett. :’)
Itt Leosvillben nagyon szép erdők voltak, amit a helyi lakosok nagy szeretettel kialakítottak futó erdővé. Akár hány ösvény volt, mindenhol futottak. De nekem magányra volt szükségem, hogy kitisztítsam fejem. És mivel ez egy kis város volt itt mindenki ismert mindenkit és biztosan egy páran leálltak volna velem beszélni.
Kiskoromban apuval találtunk egy titkos ösvényt, ami egy forráshoz vezetett. Mindig arra sétáltattuk a mamáék kutyáját.
Lassan haladtam befelé az erdőben. Aztán megpillantottam egy öreg bükk fát. Magányosan állt egy kidőlt fatörzs mellett. Ez volt a titkos ösvénynek a „bejárata”. Annyira csodálkoztam, hogy a futásból sétálás lett. Az ég be volt borulva. Esőre készülődött. Így a kicsi teamécseseknek a fénye remekül látszott. Az út két oldalán egy mástól rendszeres távolságba ki voltak rakva. Az ösvény elég hosszú volt. Szóval nem kis munka volt kirakni rengeteg mécsest.
A lehullott levelek közt lépkedtem. És közben ámultam a fákra rajzszegekkel kitűzdelt képekre. Én voltam rajta. És a régi barátaim. Óvodás korunktól a nyolcadikos ballagásunkig minden fénykép ott volt. Kitty, Viny, Xel és Nath. Meg én.
Mire az ösvény végére értem eljutottam egy faházig. Apával itt szoktunk tanyázni és mindig pókereztünk bent. Általában csoki volt a tét, vagy valami termés, falevél stb. De most a házban nem apu várt. Két szék, amin piros huzat volt. Köztük egy gondosan kifaragott kör alakú fa asztal. Senkit nem láttam sehol. Majd valaki megfogta a vállam. Nem tudtam kire számítsak. Lassan megfordultam.
- Szia. – mosolygott ravaszul.
- Megijesztettél. – hebegtem.
- Ez volt a célom. – vont vállat.
- Kösz. De amúgy mi ez az egész, Nath? Tudod, hogy van barátom. – vontam kérdőre.
- Tisztában vagyok vele. Ez csak egy kis nosztalgia. – nevetett gúnyosan.
Szokásos szemforgatásomat megtettem felé, mint ahogy szoktam, akkor, mikor gúnyolódik velem. Szokása volt, hogy szívatott. Ezért voltunk a legjobb barátok. Elmondtuk egymásnak a titkainkat, de közben szívattuk egymást. Aztán ez az idő múlásával, átváltozott szerelemmé. Nem is tudom hogyan. Csak egyszer mikor Kitty ott alvós bulit csinált, akkor üvegeztünk. És mikor pont felém fordult az üveg, én a felelsz vagy merszből, a felelszet választottam. A kérdésem pedig nem más volt, mint a környékbeli srácok közül melyik jön be neked? Nem tudtam kit válasszak. Aztán elkezdett csörögni a telefonom. Nath hívott, hogy mi van velem. Persze barátilag. Aztán Kittyék furcsállták, hogy csak barátok vagyunk, még is nagyon törődünk egymással. Tehát nem volt más választásom, azt mondtam, hogy Nath az a srác… Kitty már akkor is szeretett keverni, szóval másnap visszajutatta Nath fülébe. És ugyan ebben a kis házban mondta el, hogy szerelmes belém. Ugyan ebben a kisházban. Ahol most egymással szemben ülünk és a régi képeket nézegetjük. Együtt nevetünk, nosztalgiázunk. És eszembe jutnak a régi érzéseim. Amit feléje éreztem. De egy nagy baj volt, hogy közben kábé ötórányira innen van egy pasim, aki aggódhat értem.
- Mire gondolsz? – nézett rám csillogó kék szemével.
- Arra, hogy ezt nem kéne. – dobtam az asztalra a képeket.
- Sajnálom. De nekem több jogom van most itt ülni veled. – mosolygott.
- Tudom. De értsd meg, van barátom, akit szeretek. És… - a mondatomat közbe szakította a telefonom. Egy SMS-t kaptam, Evelintől. Vagyis inkább egy képet küldött. Ed volt rajta egy ismeretlen lánnyal. Egy tábortűznél. Éppen csókolóztak.
Tudtam, hogy Evelin gonosz. És majd egyszer meg akarja bosszulni a dolgokat. De ilyen képet nem lehet szerkeszteni.
- Mi a baj? – aggódott Nath. Biztos látta az arcomon lecsorduló könnycseppeket.
- Semmi. – hazudtam. Gyorsan felhívtam Edet, hogy kérdőre vonjam.
- Haló. Szia, kicsim. – szólt bele álmosan.
- Tegnap csókolóztál egy lánnyal? – tértem mindjárt a lényegre. Közben Nath arcát figyeltem. Meg volt lepődve.
- Nem, ezt honnan szeded? – tiltakozott.
- Evelin küldött egy képet…
- Tudod Lily, hogy Evelin szeretne keresztbe tenni neked és…
- Ed, csak őszintén!
- Igen. – mondta ki végül a csúf igazságot.
- Miért? – tettem fel azt a kérdést, amit ilyenkor általában szoktak. Persze mások határozottan, én meg csak elgyengülve.
- Nem tudom… - sajnálkozott.
- Azt hittem szeretsz.
- Szeretlek, de túl nagy volt a kísértés. – vallotta be.
- Jó akkor előre szólók, „Bocsi nekem is túl nagy volt a kísértés!” – gúnyolódtam, aztán kinyomtam.
- Minden rendben? – simogatta meg a vállamat Nath.
- Nem, semmi sincs rendben. – sírtam.
- Ed művelt valamit?
- Megcsókolt egy másik lányt. – sírtam egyre jobban. Nath szorosan átölelt. Gondolom, titkon ezt a pillanatot várta, hogy Ed meginogjon a kapcsolatunkban. Egy átlagos percben dühös lettem volna rá emiatt. De ebben a percben csak ő volt ott, aki titkos ösvény közepén átölel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése